Vidék

Elbúcsúzna Lázári a Florisaltól

2019.10.17 - 13:02

Májusban jár le a szatmárnémeti szemétszállítóval kötött szerződése a lázári önkormányzatnak, de a polgármester azt mondja, hogy már év elején másik kukás cégre bíznák a szemétszállítást.

Még hét hónapig van érvényben a Florisal és a lázári önkormányzat között megkötött lakossági hulladékelszállítási szerződés, de a községvezetés nincs megelégedve azzal, ahogyan a cég dolgozik, ezért már jövő év elején felbontaná a megállapodást. Lengyel István, Lázári község polgármestere lapunknak elmondta, hogy van alternatíva: a sárközújlaki Tur-Someş cégre bíznák a szeméthordást, állítólag ez jobban dolgozik, mint a Florisal. Az elöljáró szerint egy 10 településes közösségi fejlesztési egyesület tagja Lázári is, és ezek mindegyikéből — ahol felbontják a szerződést az addig dolgozó céggel, vagy lejár az egyezség — ez az új cég vinné el a szemetet. Ennek a köztisztasági vállalatnak meglesz a kapacitása ahhoz, hogy elvégezze a szolgáltatást; volt olyan időszak, hogy tizenkét településen ürítette a kukákat.

 

Nem mértek jól

 

„Nem tudok elégedett lenni azzal, ahogy a Florisal dolgozik — fogalmazott Lengyel István —, mert a szelektív hulladékgyűjtési megoldás, amit nyújtani tud, az nem jó, nincs hatékonyság, nincs minőségi szolgáltatás, nincs betartva ugyanakkor az eredeti szerződésbe belefoglalt köbméteralapú elszámolás sem.” Hiába a nemrég kihelyezett nyolcvan konténer, sehogy nem akar jól működni a dolog Lázáriban; Lengyel szerint a lakosság sem jár el helyesen, amikor szelektív gyűjtésről van szó, de az ilyesmit egy jó hulladékgyűjtőnek át kellene tudnia hidalni.

 

Új szabályok

 

Amit bevezetnének Lázári község falvaiban, ha új lesz a szemétszállító, az a háztartásonként mért szemét alapján történő számlázás, illetve a háztartások szintjén zajló szelektív gyűjtés megoldása. Azt fogják kérni a Tur-Someştől, tegye lehetővé, hogy minden háztartás annyi szemétdíjat fizessen, amennyi szemetet kitesz a ház elé, illetve hogy külön zsákba vagy kukába kérve, egyenesen a házak elől vigye el adott napokon a szelektív hulladékot is, ne utcai tárolókból,mint ahogy ez eddig történt a községben.

 

Princz Csaba