Sport

Eladja vb-aranyait Pelé

2016.03.10 - 19:30

Elárverezi egyebek között három világbajnoki aranyérmét a brazilok legendás labdarúgója.

A 75 éves “Fekete Gyöngyszem” mintegy kétezer relikviáját június 7. és 9. között értékesíti a londoni Julien’s aukciósház. A nemrég csípőműtéten átesett Pelé aranyérmei darabonként várhatóan 200 ezer dollárért kelnek el, a legnagyobb érdeklődés pedig valószínűleg egy 1970-ban külön neki készített világbajnoki trófeát övez majd, amelyből egymillió dollárra számítanak a szervezők. Emellett kalapács alá kerül több meze és az a labda is, amellyel az ezredik gólját szerezte. Pelé személyes gyűjteményének nagy részét korábban Santos városának adományozta, a júniusi aukcióval pedig az a célja, hogy a gyűjtők birtokába kerülhessen – ahogy fogalmazott: – “a történetem egy-egy része”. A bevétel részben a curitibai gyermekkórház számlájára kerül majd.