Nagy öröm és kitüntetés érte a Gellért Sándor szavalóverseny szervezőit és a közönségét, mert Pál Péter személyében olyan versmondó tehetség lépett fel a Dinu Lipatti Filharmónia színpadán, amilyen a verseny történetében csak nagyon kevés alkalommal.

Úgy tűnt, hogy 2007. december elsején, másodikán került utoljára megrendezésre a Gellért Sándorról elnevezett szavalóverseny. Akkor még élt, és itt volt Rüsz Károly, aki élete végéig hű maradt a rendezvényhez. Wass Albert „Mikor a bujdosó az Istennel beszél” című versével nevezett be, mert utoljára még el akarta mondani itt, Szatmárnémetiben is, hogy „De szerettük a világodat, Uram,/ ahogy megadtad: gondokkal telítve,/ búval és örömmel fűszerezve”. Rüsz Károly szerette a Gellért szavalóverseny világát is, pedig utolsó csatája alkalmával sem jutott föl a dobogóra. Nem volt soha dobogós, mégis ő az az egyéniség, aki a közel két évtized alatt megjelent 600 versmondóból emlékezetes személyiség maradt a szatmárnémeti közönség számára. Rüsz Károly elment, és ekkor — megfelelő támogatás híján — törés állt be a Gellért versmondó verseny történetében is. Akkor úgy tűnt a XVIII. vers- és prózamondó versennyel lezárul a sor. Hiába érdeklődtek utána 2008 decemberében, 2009 decemberében, 2010 decemberében utcán, telefonon, villámpostán, csak nemmel tudtunk válaszolni. Nem lesz többé Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny.

Végre 2011 őszén megtört a hallgatás fala. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács fölvállalta a verseny folytatását. Szűkös anyagi keretek között, de jó színvonalon 2011 decemberében újraindult a rendezvény. Nagy kihívásnak számított a 2012. december 15-16-án ünnepinek szánt XX. szavalóverseny megrendezése. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mint szervező egyesület, ezúttal új színeket hozott a rendezvénybe. Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum nyolc tehetséges rajzszakos növendékének Gellért arcképe díszítette a termet, az előcsarnokot pedig az itt fellépett versenyzők és zsűri névsora. A zsűriben a két „örökös tag”, Schmidt István és András Gyula mellett ott volt Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészünk, Bumbulut Krisztina és Rappert-Vencz Stella pedig a közelmúlt versmondóit képviselte a bírálóbizottságban. A zsűri elnöke, Nagy Gyula magyartanár már 1990-ben jelen volt a verseny születésekor, később mint műsorvezető, majd zsűritagként segítette a rendezvényt. A XX. szavalóverseny második napját megtisztelte jelenlétével két Uniter-díjra jelölt színésznő: Kicsid Gizella (Sepsiszentgyörgy) és Skovrán Tünde (Kolozsvári Állami Magyar Színház). Vállalták az utazással és az itt eltöltött 8 órai munkával járó áldozatokat, mert szép emlékek kötik őket a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyhez. Kicsid Gizella ki is jelentette, ha Szatmáron nincs ez a szavalóverseny, ő ma tanár vagy tanítónő. Mindezt nem öncélú adathalmozásként idéztük föl. Mielőtt végképp visszaélnénk az olvasó türelmével, bemutatunk még néhány szereplőt.

Kepe Lili tanár, a szlovéniai Hosszúfaluban él, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Patyi Zoltán matematika-fizika szakos tanár, a fenti intézmény munkatársa, Lelovics Pál, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének brünni elnöke. A nagykanizsai Radnóti-díjas rendezőt, Schmidt Istvánt nem kell bemutatnunk az olvasónak. Pál Pétert, a XIX. Gellért szavalóverseny második helyezettjét, majd a XX. rendezvény abszolút első helyezettjét nem felejti el, aki hallotta szavalni. A verseny vasárnapján, reggel szentmisén vett részt, gyónt és áldozott, mert ez is hozzátartozik a felkészüléshez. Végezetül a szereplők felsorolását zárjuk a Balassi Bálint irodalmi emlékkard díjalapítójával, Molnár Pál újságíróval, az MR1-Kossuth Rádió jelenlegi főszerkesztőjével. A következőkben két levelet tárunk az olvasó elé.

Lássuk elsőnek Molnár Pál díjalapító levelét. „Kedves Kepe Lili Asszony és Patyi Zoltán Úr! Kiváló brünni magyarunk, Lelovics Pál bátorított, hogy Önökhöz forduljak. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjról, a Balassi Bálint-emlékkardról van szó. Jövőre (2013) XVII. alkalommal adjuk át. Fölemelő lenne, ha jövőre alsólendvai kiválóság örvendeztetné meg a Gellért szálló (Budán a Gellértben) mintegy százfős közönségét. Pál Péter megfelelőnek látszana. Mindjárt az elején mondom, a Balassi-kard nulla forint költségvetéssel működik, minden évben külön tornagyakorlat a kellő pénzt előteremteni. Az egyórás rendezvényen a francia költő fordítását valaki — vagy ő maga, vagy színész — előadja. Érdekes lenne, ha a magyar fiú ugyanezt a verset mondaná el. Lentebb bemásolom a költeményt. Az átadás hagyományosan Bálint napján, február 14-én, csütörtökön 11 órakor lesz. Előtte a két kardot Kiss-Rigó László megyéspüspök egy bécsi Balassi-misén szenteli meg. Az ünnepségen a rádió kórusa három éneket ad elő, köztük Koltay Gergely művét, amelyben Utassy József Ad notam Balassi Bálint című versét zenésítette meg, ez ősbemutató lesz. Valószínűleg jelen lesz a francia nagykövet, a párizsi költőnek a kardot — a tervek szerint — egy világhírű ember adja át. Emberségről példát, vitézségről formát! Molnár Pál díjalapító”

Titokzatos, izgalmas esemény, mert még nem ismerjük a kitüntetendők neveit, de a levél sem mindennapi. Vagyis egy magyar és egy francia költőt Budapesten, a Gellért szállóban Balassi Bálint-emlékkarddal tüntetnek ki, és az ünnepség alkalmával rendezett kis előadáson közreműködik a Magyar Rádió kórusa, Franciaország nagykövete, egy világhírű személyiség és a XX. Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny nyertese, Pál Péter szlovéniai középiskolás diák.

1997-ben adták ki első alkalommal a Balassi Bálint-emlékkardot, 2002-től a díjazott magyar költő mellett Balassi-fordítókat is kitüntetnek. Így lesz ez idén is. Örömmel fedezzük föl a kitüntetettek névsorában a 1995-ben Szatmárnémetiben, a Szent-Györgyi Albert Társaság Dsida költői versenyén első díját nyert Tari Istvánt. Nem érdektelen végigfutni az eddigi Balassi-díjazottak névsorán: 1997-ben Tóth Bálint, 1998-ban Döbrentei Kornél és Wass Albert, 1999-ben Nagy Gáspár, 2000-ben Buda Ferenc és posztumusz Gérecz Attila, 2001-ben Utassy József, 2002-ben Farkas Árpád és Ernesto Rodriguez, 2003-ban Kiss Benedek és Tereza Worowska, 2004-ben Vári Fábián László és Aramando Nuzzo, 2005-ben Ferenczes István és Tuomo Lahdelma, 2006-ban Csoóri Sándor és Lucie Szimanovska, 2007-ben Csokits János és Dursun Ayan, 2008-ban Serfőző Simon és Juri Guszev, 2009-ben Tari István és Davaakhuu Gambold, 2010-ben Ágh István és John Ridland, 2011-ben Tamás Menyhért és Ivan Canev, 2012-ben Tornai József és Gabriel Zanmaku Olembe.

A másik levél, amit átnyújtunk a tisztelt olvasónak Schmidt Istvántól érkezett András Gyula és Veres-Kupán Enikő címére is.

„Kedves Barátaim! Az igazság az, hogy amikor úgy döntöttem, hogy továbbítom ez a levelet, több dolog is motivált az elküldésére. Az első az volt, hogy közösen örüljünk annak a megtiszteltetésnek, ami a Gellért Sándor versmondó verseny elmúlt évi győztesét érte! (Pál Petiről van szó.) Úgy gondolom, hogy ez a huszadik alkalommal megrendezett „versengés” színvonalának az elismerése is!

Jóllehet ott, akkor ódzkodtam attól, hogy a zsűrinek a tagja legyek, most mégis örömmel gondolok arra, hogy tagja lehettem annak a zsűrinek, amelyik egy olyan csúcsot állított fel, amelyik tisztességes módon gyakorlatilag megdönthetetlen! Csak elérhető! Az eddigi sok évtizedes zsűrizgetéseim kapcsán, de a Gellért történetében sem emlékszem olyan esetre, hogy egy ilyen nagy létszámú bíráló bizottság egy produkcióról ennyire egybehangzó döntést hozott volna! Régóta vallom: a szeretet nem csökken, inkább egyre több, minél többfelé osztják. Az örömmel is valahogyan így vagyunk. Annál több, minél több emberrel megoszthatjuk! Nos, hát ezért küldtem ezt a levelemet szeretettel és barátsággal: SI.”

Valóban nagy öröm és kitüntetés érte a Gellért Sándor szavalóversenyt, a versenyzőit, a zsűrijét, a szervezőit és a közönségét, mert Pál Peti személyében olyan versmondó tehetség lépett fel a Dinu Lipatti Filharmónia színpadán, amilyen a verseny történetében csak nagyon kevés alkalommal. Rüsz Károly és Gellért Sanyi bácsi igazoltan hiányzott, ők az égi páholyból követték az eseményeket. Budapesten, a Gellért szálló előadótermében is ott lesznek, és ott leszünk mi is, lélekben mindannyian. Ezt a lehetőséget pedig köszönjük meg Pál Petinek és a Balassi Bálit-emlékkard szervezőinek. A szlovéniai Pál Peti a mi fiunk is, mert mi nem listázni akarjuk a nagyvilágban szétszóródott és a Kárpát-medencében szétdarabolt magyarságot, mint Miskolcon az Erdélyből odatelepült magyarokat, vagy mint az Országházban a zsidókat. Egy biztos, „Emberségről példát, vitézségről formát!” nem a listázók és barátai adnak.

Csirák Csaba