Pataki Petra beszámolója olvasható a túráról:
"Egy eltűnőfélben lévő máramarosi látványossághoz indultunk március 21-én, szombat reggel. A Kék-tavat (Lacul Albastru) csodáltuk meg teljes pompájában – valószínűleg utoljára.

Több mint 80-an (felnőttek és gyerekek együttvéve) vágtunk neki a Batizi úti Penny parkolóból indulva a majdnem másfél órás autóútnak, hogy ezt a különleges, színváltó tavat tavaszi pompájában még egyszer megcsodálhassuk. Felsőbánya régi központi parkjánál parkoltunk le, innen kezdődött a gyalogtúra: előbb egy könnyed séta Felsőbánya keskeny utcáin, majd a lakott területet elhagyva rátértünk az erdei ösvényre, ahol kakasmandikók, szellőrózsák és néhány krókusz színesítette a látványt.

Az enyhén meredeken felfelé ívelő vágáson haladni kicsit erőt próbáló volt, de mindenki sikeresen teljesítette a távot. Ezután szerencsére egy hosszabb, emelkedőktől mentes szakasz vezetett bennünket egészen a tóig. Megérkezve fellélegeztünk, hogy innentől már nem lesz több kaptató. Megcsodáltuk az akkor épp smaragdzöldben pompázó tavat, és egy rövid ismertetőt hallhattunk annak eredetéről, illetve színváltó jellegéről.

A Kék-tó Európában egyedülálló, védett terület. Sajátossága, hogy az évszaktól, a napállástól és a vízhőmérséklettől függően változtatja a színét. Tavasszal világos- és sötétkék, nyáron sötétzöld vagy smaragd, ősszel pedig néha barna színben pompázik. Sajnos 2025 tavaszán drasztikus apadásnak indult, és félő, hogy jövőre már csak egy kis tócsa marad ebből a ritkaságból.

A tónál hosszabb pihenőt tartottunk, elfogyasztottuk az uzsonnánkat, sor került a pontgyűjtő füzetek pecsételésére, és egy csoportképre is összeálltunk. A gyerekek kreativitásának köszönhetően, fakéregből spontán készült hajócskák is vízre szálltak. A túra második állomása a tótól nem messze található Hajnal hasadása-barlang (Crăpătura Zorilor) volt. Az ide vezető útszakaszon fokozottan figyeltünk, hiszen mellettünk végig meredek hegyoldal húzódott. Biztonsági okokból a túrázókat két nagy csoportra osztottuk, így két hullámban látogattunk el a barlanghoz.

A barlang bejáratától nem messze mély szakadék tátongott. Szerencsére néhány fa szegélyezte a szélét, így azok is biztonságosan letekinthettek a mélybe, akik tartanak a magasságtól. Megdöbbentő volt hallani, mennyi idő telt el, mire egy-egy szakadékba dobott kő tompa puffanással földet ért. A barlangba lépve felkapcsoltuk a fejlámpákat, és elsétáltunk egészen a legbelsőbb részig. Ahol a járat véget ért, ott volt a legszebb a látvány: a fejünk felett ércben gazdag, csillogó felületeket, valamint vízből és ércből létrejött, jégcsap formájú képződményeket láthattunk. A gyerekek örömmel konstatálták, hogy a hely mégsem mackóodú.

A „barlangászás” után visszatértünk a tó közelébe, majd egy másik útvonalon megkezdtük az ereszkedést. A parkolóban újra autóba pattantunk, és tettünk egy kis kitérőt a nagybányai Maria Regina parkhoz, ahol játszóterezéssel koronáztuk meg a napot. Mivel a fagyizáshoz túl hideg volt, forró csokoládét ittunk és főtt kukoricát csemegéztünk."

Fotók: Gyávol Judit, Bartha Arnold, Lajtos Arnold, Pataki Petra