Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban koncertezett pénteken a Villon Trió.
Lágy hegedűszó, fokozódó dobpergés és dübörgő basszus indította a Villon Trió pénteki koncertjét a Kölcsey Ferenc Gimnázium dísztermében. A zenekar szókimondó villoni kocsmaballadákból, valamint Petőfi Sándor és Weöres Sándor versekből összeállított interaktív műsorát lelkesen fogadta az amúgy tartózkodó diákközönség.
Tolongó diáksereg a folyosókon, izgatott várakozás a díszterem bejárata előtt, már csak pár perc van a csengetésig, amikor végre kinyílik az ajtó és az addig üres székeket pár perc alatt elfoglalja a kíváncsi közönség. Ez kérem a Villon Trió pénteki rendhagyó irodalomórája, melyen Kiss Barna és lelkes társai megzenésített versekkel próbálták ébren tartani az élőzene iránti szeretetet. A pörgős dallamú számok és az előadók humoros közbeszólásai jókedvre derítették a közönséget, akik hatalmas tapsviharral viszonozták az együttes igyekezetét. Petőfi Sándor verseinek, mint a Pató Pál úr, a Szeget szeggel vagy a Pusztai találkozás, valamint François Villon balladáinak feldolgozásával, Kiss Barna elmondása alapján olyan modern műfajokban szeretnének bizonyítani, amelyekkel méltó konkurenciájává válhatnak Fluor Tomi és SP híres és közkedvelt műveinek.
Az irodalmi feldolgozásokból összeállított repertoár és egyben a műsor lezárásaképpen a Villon Trió tagjai (Kiss Barna ének, gitár; Temesvári Bence ének, hegedű, benjo; Kovács Dani: basszusgitár, vokál; Németh Tamás: dob, vokál) egy vidám hangvételű saját dallal kedveskedtek a közönségnek, melyet, elmondásuk szerint, ezen a fellépésen játszottak el először.
Az erdélyi fellépéssorozat következő állomásaként Nagykárolyt tűzték ki. Ízes megfogalmazású, pörgős dalaikkal a kastélykertben várják az érdeklődőket szombat délben egy vidám hangvételű, interaktív koncert keretein belül.
Mészáros Petra Laura