Szatmárnémeti

Együttműködve egy szebb jövőért

Fotó: Magánarchívum
2021.07.26 - 11:10
A máltais gyerekek egy csoportja is részt vett a Lindner Alapítvány nappali táborában, az elmúlt héten farmokra és gyárakba látogattak.

Rendkívül sikeres, együttműködésen alapuló programsorozatot zárt a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat és a Hans Lindner Alapítvány. A szeretetszolgálat egyébként egész nyáron működteti a programját a kedvezményezettek számára, a vakációs foglalkozások főként a fejlesztő tevékenységekre, ismétlésre és a játékra épülnek.

„Az elmúlt hét kicsit különlegesebb volt, mert néhány gyerekkel részt vettünk a Lindner Alapítvány programján, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Külön örülök annak, hogy meglátogattunk cégeket, vállalatokat is, ahol a gyerekek különböző szakmákkal ismerkedhettek meg, és ezáltal bepillantást nyerhettek a gyárak működésébe is” — számolt be Gyenes Kincső, a szervezet szociális munkása. Érdeklődésünkre néhány résztvevő is beszámolt a programok ideje alatt szerzett élményeiről.

„Szuper öt nap volt, megismerkedtem más gyerekekkel is, akikkel szerintem ezután is tartani fogom a kapcsolatot. Jól éreztük magunkat” — meséli a tizenkét éves Bécike. A szintén tizenkét esztendős Virág szerint a farmlátogatás volt a legjobb, mert egy nagyon érdekes világot ismerhetett meg ezáltal. „Köszönöm szépen a szervezetünk nevében is a lehetőséget a Hans Lindner Alapítványnak, úgy gondolom, hogy sok hasznos és érdekes információval gazdagodtak a kedvezményezetteink a program során” — tette hozzá Kincső.

A sikeres és biztonságos jövő kialakításának kulcsa az együttműködés. Fontos, hogy a kedvezményezett gyermekek minél több hasonló lehetőséggel megismerkedjenek, hiszen ezek által megtehetik első lépéseiket egy szebb és biztonságosabb jövő felé. Mind a Máltai Szeretetszolgálat, mind a Hans Lindner Alapítvány munkatársai azon dolgoznak nap mint nap, hogy a megfelelő programok által megadják a lehetőséget a gyermekeknek — és nem csak — egy szebb jövőhöz. A jelek szerint nagyon jó úton haladnak, hiszen, mint ahogyan a résztvevők is elmondták, a gyermekek örömmel vesznek részt minden olyan programban, amelyet a két civil szervezet irányít, ezek által rengeteget tanulhatnak és fejlődhetnek, jelentősen javulhat önbizalmuk és esélyük a társadalomba való beilleszkedésre, pozitív jövőképük alakul ki.

Kallós András

 

 

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Nevezi László emlékprogramot szerveznek

2027 töltött káposzta a rászorulóknak jeligével a Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmári kirendeltsége alapító tagja, Nevezi László halálának első évfordulója alkalmából töltöttkáposzta-osztó akciót bonyolított le a helyi önkéntes közösség.
Szatmárnémeti

Éjjeli program a hajléktalanokért

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei a fagyos éjszakák idején ismét az utcákat járják, meleg teával, jó szóval segítenek a hajléktalanoknak, hisz a megfelelő jelenlét életeket menthet.
Szatmárnémeti

100 kicsi meglepetés 100 nagy mosolyért

A Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókjának legkisebb önkéntesei a Mikulás segédei voltak december 4-én.