Nagykároly

Együttműködnek a szülőkkel

2014.02.21 - 09:03

A gyermekkortól történő felzárkóztatás, integrálás a fő cél, melyet szem előtt tartanak a Stella Maris Integrációs Központ munkatársai.

 

A roma származású diákok rendszeres iskolába járása, az iskolai felmérőkön való részvétele, valamint az a tény, hogy többségük rendelkezik a szükséges személyi okmányokkal, igazolják azt a tényt, hogy ha kis lépésekkel is, de jó úton halad a roma integráció, nyilatkozta Hompoth Lehel, a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ vezetője. Mindebben nagy szerepe van a 3-as Számú Általános Iskolában dolgozó, a romák és az intézmény között mediátori feladatokat ellátó Hompoth Máriának, aki korábban a Központ igazgatójaként tevékenykedett.

„Ahhoz, hogy eredményesek legyünk munkánkban, gyermekkortól kell kezdenünk a felzárkóztatást. Sajnos, így is több generáció maradt ki, akiket nem érdekel az úgynevezett normális élet, akiket nem tudunk semmilyen módon megszólítani. Azon gyermekek szülei viszont, akik a Központ életében részt vesznek, lassan-lassan nyitottabbá válnak mind a kommunikáció, mind az integráció iránt. Az évek során kialakított kapcsolattartás révén együtt tudunk működni a gyermekek családtagjaival, akik felismerik a rendszeres iskolába járás fontosságát. Már nem csak az a motivációja a gyermekek iskolába küldésének, hogy a család jogosulttá váljon a szociális juttatásokra, hanem sok szülő esetében kijelenthető: ráébredtek arra, hogy a gyermek ott jó kezekben van” — emelte ki Hompoth Lehel.

A Stella Maris Integrációs Központban napi szinten zajlanak a foglalkozások. 25 óvodás vesz részt ezeken, illetve ugyanennyi iskolás. Ők a közeli roma telepeken élnek. A Központ munkatársai ugyanakkor arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a roma hagyományokat is továbbörökítsék, illetve feltámasszák ezekben a családokban az integráció mellett.

A tanuláson kívül a szórakozás is szerephez jut a mindennapokban: hamarosan farsangot ünnepelnek, játékkal, énekkel, tánccal. Az erre való készü

 

 

Tőtős Tímea