Belföld

Együttműködésre épít az RMDSZ

2012.10.16 - 08:53

Az együttműködésre épít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Erdély 2020 című gazdasági stratégiája — közölte tegnap Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

 

Az RMDSZ konzultatív szervének, a gazdasági tanácsnak a hétfői ülése után Kelemen Hunor elmondta: a dokumentum az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési ciklusához igazítva fogalmazza meg a szövetség gazdasági elképzeléseit. Az RMDSZ prioritásként kezeli a helyi közösségek és az önkormányzatok, a kis- és középvállalatok, valamint a mezőgazdasági termelők együttműködését. Sarkalatos kérdésnek tartja ugyanakkor, hogy Bukarestnek milyen mértékben sikerül lehívnia az Európai Unió Románia számára elkülönített keretét. Kelemen Hunor elmondta: az Erdély 2020-program kidolgozásakor tekintettel voltak az RMDSZ 2011-es erdélyi konzultációjának eredményeire, s a program nem kimondottan a magyaroknak szól. Megvalósulásának románok és magyarok egyaránt haszonélvezői lennének. Az RMDSZ az EU által felkínált 55 pályázási jogcímből 13-at talál előnyben részesítendőnek. Ezek között szerepel a vidéki infrastruktúra fejlesztése, az energiahatékonyság és a megújuló energiák felhasználásának a támogatása, a kis és középvállalatok exporttevékenységének támogatása, valamint az oktatás, a felnőttkori szakképzés támogatása. Kelemen Hunor elmondta, a 2014-2020-as költségvetési ciklusban Románia változatlanul mintegy 30-31 milliárd eurót hívhat le az EU forrásaiból. Az összeg jelentőségét azzal példázta, hogy Románia jelenlegi éves költségvetése 38-39 milliárd euró. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ gazdasági tanácsának koordinátora a sajtótájékoztatón elmondta, Romániának többek között azért „sikerült mindeddig katasztrofálisan” az EU-s források lehívása, mert az ország számára elkülönített keretet társadalmi vita nélkül, rosszul osztották el. Így vannak olyan EU-s pályázatok, amelyek pénzkerete hamar kiürül, más keretek viszont pályázatok híján kihasználatlanok. A politikus szerint az RMDSZ gazdasági programjának célja Erdély modernizációja; az ehhez szükséges források 30 százalékát az EU által biztosított keretből lehet előteremteni.