Vidék

Együttműködési szerződést kötöttek

2018.10.31 - 14:05

Testvértelepülési megállapodást írt alá október 25-én Mezőfény és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtura önkormányzata, a szerződéskötés részleteiről Brém László mezőfényi polgármester számolt be szerkesztőségünknek.

 

Mint elmondta, még nyár elején kerültek kapcsolatba egymással, egy közös jó barát, a napkori polgármester jóvoltából. Egy kötetlen baráti beszélgetés során a mezőfényi és a nyírturai községvezetők számos közös nézőpontot véltek felfedezni úgy saját szemléletmódjuk, mint településeik életét illetően, mígnem arra az elhatározásra jutottak, hogy egy gyümölcsöző kapcsolat érdekében hivatalossá teszik az újonnan született barátság kereteit.

„A nyáron tartott lovasnapokra is meghívtuk a nyírturai barátainkat, akik örömmel jöttek el, és jól is érezték magukat Mezőfényen, közben pedig megszületett a végső megegyezés is, amelyről a későbbiekben tanácsi határozat is született” — magyarázta a szerződéskötés előzményeit Brém.

Mint a polgármester elmondta, a folyamat elindítása után szembesültek azzal, hogy Magyarországon sokkal egyszerűbb ezt véghezvinni, Romániában körülményesebb, jóval több engedély szükséges a szerződés megkötéséhez. Végül minden elkészült, és október 25-én Nyírturán megtörtént a szerződés aláírása.

Ami a célokat illeti, a mezőfényi polgármester elmondta, hogy határon átívelő együttműködési, uniós pályázatokat szeretnének megcélozni a jövőben főként kulturális, sport és tanügyi vonalon.

„A nyírturai partnerek egy ügyes fiatal csapattal rendelkeznek, akik kényelmesen mozognak az uniós pályázatok világában, s ezt kihasználva mindkét település jól járhat a jövőben” — fogalmazott a polgármester.

Egyébként Mezőfénynek eddig is volt testvértelepülési kapcsolata, méghozzá Máriapóccsal, de az a viszony mégsem volt kifejezetten virágzó, az új kapcsolattól több hasznot remél mindkét önkormányzat.