Nagykároly

Együttműködés hozhat eredményt

2013.11.20 - 10:04

A Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság keretében működő kiskorúak elleni erőszakkal foglalkozó osztály szakemberei kedden projektzáró rendezvényt tartottak Nagykárolyban.

 

Országos szintű kampányt szerveztek a gyermekvédelemmel foglalkozó hivatalos szervek november 1. és 19. között, a gyermekek kiszolgáltatottságának megelőzése, a kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekmények aggasztóan magas számának visszaszorítása érdekében. A projektzáró rendezvényre a nagykárolyi Elméleti Líceum dísztermében került sor tegnap, az intézmény és más partneriskolák (a nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola, a Batizi Általános Iskola, az Avasújfalui Általános Iskola, a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum) diákjainak és pedagógusainak részvételével. A nagykárolyi rendőrség szintén képviseltette magát.

Amint azt Pesek Kingától, a Bántalmazott Kiskorúak Befogadó-központjának a tanácsadójától megtudtuk, a központ volt a projekt megyei vezetője, s azon belül is Mihaela Bonea és Mihaela Silaghi a projekt irányítói.

A projekt első szakaszában a programban részt vevő iskolákat keresték fel, hogy közelebb hozzák a problémát a diákok számára, akik az előadásokból származó információkat leszűrve a jövőben felismerjék a kritikus helyzeteket. Előadásokat tartottak arról, hogyan lesz egy gyermekből áldozat, kik a gyermekkereskedők célpontjai, melyek azok a szociális rétegek, ahol gyakrabban fordulnak elő ezek a helyzetek. A felvilágosító kampánnyal azonos időben rajzverseny, fotóverseny is zajlott, a témához kapcsolodó filmet is levetítettek. A központ képviselői külön kiemelték az Elméleti Líceum partnerszerepét a projekt egész ideje alatt. A projektzárásra a nagykárolyi diákok egy előadással készültek, melyben egy gyermek áldozattá válását mutatták be. A darabot a diákok írták, állították színpadra, a korábban elsajátított ismertetőanyagok alapján.

A központ munkatársai kiemelték, hogy ezzel a kampánnyal az volt a céljuk, hogy tudatosítsák az emberekben a kiskorúak bántalmazásával kapcsolatos probléma meglétét, és ráébresszék őket arra, hogy igenis tehetnek lépéseket a bajba jutottak megsegítése érdekében. „A gyermekkereskedelem áldozatai számára központot működtetünk, melyben segítséget tudunk nyújtani a hozzánk fordulóknak. Igyekszünk védelmet is biztosítani, a kapott szűkös anyagi keretek mellett. Amennyiben viszont valakinek tudomására jut gyermekbántalmazás, prostitúcióra kényszerítés, gyermekkereskedelem, azonnal bejelentést tehet a Szatmár megyére vonatkozó 0261983-as telefonszámon. Bár a hívások regisztrálva vannak, a bejelentő személyének anonimitását garantálni tudjuk. Minden bejelentést kivizsgálunk, a munkánkban pedig szerencsére a rendőrség, az önkormányzatok és egyéb illetékes szervek is partnerek” — tájékoztatott Pesek Kinga.

Tőtős Tímea