Különleges tanévzáróra gyűltek egybe tegnap az egri református templomban — ünnepnap volt az ifjú diákok számára, hiszen véget ért a tanév, és ünnepnap volt azon véndiákok számára is, akik 60 évvel ezelőtt csukták be maguk mögött az egri iskola ajtaját.

Zsúfoltságig megtelt az egri református templom, ahol rendhagyó találkozóra gyűltek egybe ifjak és örökifjak, pedagógusok, szülők, hogy megemlékezzenek a megtett útról, amely egyesek számára alig egy évet, míg mások számára hat évtizedet jelentett. „Ma ünnepelni jöttünk — a diák számára hogyne lenne ünnep, amikor vége a tanévnek? És hogyne lenne ünnep a véndiákok számára, akik 60 évvel ezelőtt csukták be maguk mögött az egri iskola ajtaját? Együtt jöttek ifjú és véndiákok, hogy hálát adjunk, hogy emlékezzünk Isten ajándéka, igéje körül.” — fogalmazott Kovács Sándor tiszteletes, aki ünnepi prédikációját Mózes ötödik könyvének és a 121. Zsoltár soraira építette.

„És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem?' Mózes emlékezésre szólít, kér, parancsol a negyven évnyi pusztai vándorlás végén. Volt mire emlékezniük: egyiptomi fogságra, megaláztatásokra, négy évtizednyi vándorlásra, amikor Isten tenyerén hordozta őket az ígéret földjének határáig. Ma ti is megérkeztetek egy határkőhöz, és a véndiákok határköve mellett 60 esztendő áll — van akinek ennyit ad ajándékba Isten földi pályafutásként. Nektek itt a határkőnél mi minden jut eszetekbe, mi mindenre emlékeztek? 1958 –59–ben még emlékezni sem volt szabad, a gondolkodást is próbálták akadályozni, kezdődött az üldöztetés, sanyargattatás — és mégis megálltatok a strázsán, mert olyan útravaló tarisznyát kaptatok tanáraitoktól, a katolikusok az atyától, hogy meg tudtátok harcolni az élet ama nemes harcát. S most emlékeztek tanáraitokra, osztálytársaitokra, az iskolai évekre, amelyek meghatározták életeteket. Mit jelentett a ti életetetkben az egri iskola, az akkori nevelő, a tanár? A mindent! Mert ők indítottak el és útmutatásaikat vettétek elő tarisznyátokból az évek, évtizedek alatt, s adott erőt a továbblépéshez. Az iskola és a templom ajándék, forrás volt a ti életetekben, amelyből ma is táplálkoztok, és talán megfáradva, terhelve, lelketekben, szívetekben sok-sok kereszttel indultok tovább, belépve a 61. évbe — és ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – mondta.

Az igehirdetést követően Márton Zsuzsanna polgármester köszöntötte nagy örömmel az ifjú diákokat, a pedagógusokat, megköszönve egész éves munkájukat, amellyel bebizonyították, hogy az egri iskola színvonalát is fel lehet emelni bármelyik városi tanintézménnyel vetekvővel, a szülőket, akik a helyi iskolát választották gyermekeik számára — és a véndiákokat, akik 1959–ben 26–an végeztek, közülük tegnap 11 –en lehettek jelen: Docsa András, Ilonczai (Nagy) Ilona, Simon (Tegze) Ida, Karikás (Vida) Ilona, Kósa (Simon) Róza, Ilonczai (Löchli) Ida, a találkozó ötletgazdája, Makay Lehel György tiszteletes, Jáger István, Karikás István, Németh István és Márton Ferenc. Valamennyiüknek egy-egy különlegesen szép emlékplakettet nyújtott át, Ady Endre Üzenet egykori iskolámnak című versével zárva üdvözletét, amelyet sokan megkönnyeztek.

Ezt követően Gábor Annamária iskolaigazgató köszöntötte szép gondolatokkal az egybegyűlteket, együtt ünneplőket, s pillantott vissza a nagyon munkás, eredményekben gazdag tanévre, majd a tanítók és tanárok osztották ki a díjakat, dicséreteket a jó tanulmányi eredményt elért nebulóknak (akik közül nem egy szín tízessel zárta az évet), a véndiákok pedig az iskolában egy rendhagyó osztályfőnöki órán, jóízű beszélgetés keretében folytatták a visszapillantást.

 Szabó Kinga Mária