Jegyzet

Együtt, de egymás nélkül

2019.07.23 - 15:07

Arról beszélgettünk egy főtéri padon, hogy alig vannak már kötődések — ha vannak, nagyon lazák —, ebből pedig az következik, hogy a régebben fájdalommal járó elengedések ma már könnyebben túlélhetők. Mára az elengedés egy olyan egyszerű módszerré vált, mintha egy olyan tárgyat veszítenénk el, ami valaha egyedi volt, ma pedig már bármelyik boltban megvásárolható. Ma már a kötődés mentes a szeretettől és az örömtől. Mert akkor romlott el minden, amikor megvásárolhatóvá vált az öröm — ha pillanatnyilag is —, elhanyagolható a szeretet, mert lehet úgy is élni, hogy együtt, de egymás nélkül.

Arról beszélgettünk egy főtéri padon, hogy — mindig úgy volt — amilyen az ember tudata, úgy látja a világot, úgy kötődik vagy úgy enged el, személyiségét a környezete alakítja, többet néz kifelé, mint önmagába. Ismételgettük, hogy amilyen az ember tudata, úgy látja a világot, nem úgy, ahogy az érzései irányítják, nem az érzéseken múlik, merre haladunk; visz a sodrás, nem látunk rá vágyainkra, bensőnkre, mert lehet úgy is élni, hogy együtt, de egymás nélkül.

Arról beszélgettünk a főtéri padon, hogy vannak illúziók, vannak irányok, amikről tudjuk, hogy ajánlottak, de azt nem tudjuk, merre vezetnek, és vajon számunkra is ez-e a cél. Annyit tudunk, hogy vannak érzések, amelyek nélkül élhetünk együtt, de egymás nélkül, bár ezek nélkül változni sem lehet, megmaradnak akkor is, ha a folyamatos változásban szükségtelennek hisszük, mert hiányoznak a történeteinkből, a valóságunkból, a nappalainkból, az éjszakáinkból, amikor együtt vagyunk, de egymás nélkül.

Arról is beszéltünk a főtéri padon, hogy a folytonos elengedés kiürüléshez vezet; már azt sem mondhatjuk el, hogy olyan a világ, mint amilyen a benne élők tudata, mert a tudás szerepét felváltja a gép, az érzések helyét a betanult formaságok, a megszokások, a kívülről érkező ajánlások, az egyenruhába burkolt szokások, életformák, életstílusok, és megelégszünk azzal, hogy együtt vagyunk, de egymás nélkül, akár itt, ezen a főtéri padon vagy az ágyban.