Óbis Kingával, egy csodaszép hangú kálmándi fiatal hölggyel beszélgettünk annak apropóján, hogy immár Budapesten, egyetemi szinten tanulhatja a népzenét.

— A kálmándi Óbis Kingáról jó pár éve több cikk is megjelent a sajtóban. Arról szóltak ezek, hogy a szép hanggal megáldott hölgy Magyarországon mélyíti a tudását, mégpedig a hangszerismeretek terén. Hogy is volt ez?

— Pontosan 2014-ben kezdtem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népzene tagozatán tanulni. Akkoriban még nem igazán voltam tisztában azzal, hogy mihez is szeretnék kezdeni majd a népzenével, hiszen ismeretlenek voltak számomra a szakma nyújtotta lehetőségek. Azt tudtam, hogy szeretem, amit csinálok, szeretek népdalokat énekelni. A népi ének lett a fő profilom, mellette tanultam citerázni és hegedülni.

Öt éven keresztül jártam Nyíregyházára, ez idő alatt nagyon sok elméleti és gyakorlati tudásra tettem szert a zenében. Az éneklés a részemmé vált, általa tanultam meg igazán élni, lelki táplálékul szolgált jó és rossz időkben egyaránt. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy olyan mesterektől tanulhattam, akik nem csak a szakmai előrelépésemben segítettek, hanem emberileg is nagyon sokat adtak nekem. Ezért mindig nagyon hálás leszek nekik. Volt szerencsém szorosabb kapcsolatot kialakítani a barátaimmal, tanáraimmal, mert a sűrű órarend, az egyéni és közös gyakorlás miatt reggel nyolctól akár este nyolcig is az iskolában voltam, de az sem volt ritka, hogy reggel 6, fél 7 körül a gyakorlóterem kulcsáért álltunk sorban néhányan az iskola portáján. És hogy hogyan bírtam ezt a zsúfoltságot? Jól, egyszerűen azért, mert szerettem, amit csinálok.

— Ehhez képest az az újdonság most, hogy az a bizonyos kálmándi diáklány a budapesti akadémián bővíti a tudását…

— Új helyszín, új emberek, új kihívások. Izgatottan várom az egyetemet, mert tudom, hogy egy újabb perspektívából közelíthetem meg a népzenetanulást. Népi ének-népzeneelmélet szakirányon haladok tovább, de a hangszereim sem fognak a sarokban porosodni… A képzés nappali tagozatos, osztatlan, ezért 12 félévből áll, úgyhogy elég hosszú távú a dolog.

— Milyen célokkal vágsz neki ezeknek a tanulmányoknak? És mi lesz utána? Mik az álmok?

— Több célom is van, és a legfontosabbak közé tartozik, hogy jó szakember lehessek, hogy sok emberhez eljuttathassam az éneklés, a népdaléneklés, a népzene szeretetét. Nagy feladat ez, viszont úgy gondolom, megéri, mert saját népi kultúránk megélése erősíti identitásunkat, érezteti, hogy tartozunk valahová a nagyvilágban. Ennek tudatában lenni szerintem hatalmas ajándék a XXI. században. Ezt a célt aktív zenéléssel, tanítással és teljes önátadással kívánom megvalósítani.

Megyeri Tamás Róbert