Belföld

Egyszerűbb és észszerűbb szabályozás

2021.06.15 - 20:11

„Zöldebb, fejlődő településeket építünk, ahol jobb élni. Ehhez egyszerűsíteni kell a településrendezés hatályos szabályait” — mondta el az RMDSZ szakpolitikusa. A jogszabálytervezet kidolgozása során a minisztérium azonosította a hatályos rendelkezések hiányosságait, és megfogalmazta a szükséges reformokat.

A tervezetet a releváns szaktestületek és szaktervezetek javaslataival egészítik ki annak érdekében, hogy egy gyakorlatias, jól működő új szabályozás szülessen — mutatott rá a miniszter. Cseke Attila hozzátette: ebből a célból ülésezett kedden a parlament két házának szakbizottságait, az érintett minisztériumokat, az önkormányzatokat és a szakszervezeteket tömörítő bizottság, amely a szaktárca javaslatait tárgyalta.

Az új, egyszerűbb szabályozással az a cél, hogy az önkormányzatok hónapok, és ne évek alatt fogadjanak el egy általános településrendezési tervet, amely alapján a közberuházások és a magánépítkezés jóváhagyásának folyamata is felgyorsulhat. Így egyszerűbb és észszerűbb szabályozások mellett fejlődhetnek a települések” — összegezte Cseke Attila. Az új törvénykönyv végleges formáját a parlament elé bocsátja a szaktárca. E.A.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Jegyzéket készít Cseke az Anghel Saligny program folytatásáról

Cseke Attila fejlesztési miniszter vasárnap Bihar megyében kijelentette, hogy memorandum készül az Anghel Saligny program folytatásáról a következő három évben.
Belföld

Cseke: Érdemalapú rendszer a közigazgatásban

Szigorú, teljesítményalapú feltételekhez kötik az európai uniós forrásokból finanszírozott beruházásokon dolgozó közalkalmazottak bérpótlékát.
Szatmárnémeti

Megnyitották a forgalom előtt az Erdély-hidat — VIDEÓK

Nagy csinnadratta előzte meg a használatba adást — 35 éve nem adott át sem az állam, sem a helyhatóság a szatmári közösségnek egy ilyen értékű és ilyen haszonnal bíró beruházást mint az Erdély–híd.