Szatmárnémeti

Egyre többen szeretnék beoltatni magukat

2021.03.31 - 20:25

Szatmár megyében jelen pillanatban nyolc oltási központ működik: négy Szatmárnémetiben, egy Nagykárolyban, egy Tasnádon, egy Avasfelsőfaluban és egy Szoporon, de egyikben sincsenek már szabad időpontok, és egyre vaskosabb lesz azon oltópontok várólistája is, amelyeket majd csak egy jelentősebb vakcinaszállítmány érkezését követően nyitnak meg (egyébként mind felszereltségileg, mind humánerőforrás szempontjából startra kész valamennyi, s a dózisok megérkezésétől számított legtöbb 48 órán belül kezdhetik/kezdhetnék működésüket). S hogy mekkora igény van a szatmáriak részéről az immunizálásra, azt mi sem igazolja jobban, mint hogy szerdán délután a várólistákra feliratkozottak száma elérte a 13 112-t — a legtöbben a szatmárnémeti járóbeteg-ellátóban működő oltópontot célozták meg, ott 2231-en várakoznak, de nem marad el sokkal mögötte a nagykárolyi oltópont sem a maga 2036 várakozójával, míg Tasnádon 997-en, Avasfelsőfaluban pedig 460-an várnak szabad időpontra.

Akikről alig esik szó: terhes nők és kismamák

Az oltási kampányok kezdete óta egyre több tudományos megállapítás történik, egyre több (szak- és nem csak) információ kerül napvilágra, valamint a köztudatba, amiről viszont mind a mai napig elég kevés szó esik (pedig több tízezer embert érint), az a terhes nők és a kismamák beoltása a koronavírus ellen. A román egészségügyi minisztérium már januárban úgy fogalmazott: engedélyezett a terhes nők és a szoptató kismamák immunizálása, de előtte mindkét szakorvosi konzultáció szükséges — az elmúlt hónapokban pedig Európa- és világszerte is összegyűlt annyi információ, hogy bizonyos vakcinák esetében igazolhassák: biztosan nem károsak az állapotos nőkre, sőt, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Izraelben már oltják is a jövendőbeli anyukákat. S hogy mi a helyzet Szatmárban?

„Mindenképp attól függ, mit javasol a szakorvos/nőgyógyász. Sokan, mivel mind a Pfizer–BioNTech, mind a Moderna vakcinája esetében az az ajánlott, hogy a koronavírus-fertőzést követően két hónap múlva történjen az oltás, ezt javasolják a kismamák esetében is, azaz szülés után két hónappal immunizáltassák magukat. De hangsúlyozom: a szakorvossal, nőgyógyásszal kell konzultálni, mint ahogy a terhes nők esetében is, hiszen a feliratkozás is rajtuk vagy a családorvosokon keresztül történik. Mi itt, a megyei kórházban, a sürgősségi és az intenzív terápiás osztály közvetlen közelében kialakítottunk egy — mondjam úgy — speciális oltási pontot, ahol a 'különleges eseteket' (ilyen-olyan betegségekben, rendellenességekben szenvedőket stb.) immunizáljuk, hogy ha bármilyen baj történne, azonnal tudjunk segíteni, a legmagasabb szinten” — magyarázza megkeresésünkre Adrian Marc kórházmenedzser. Hozzáteszi azt is: a szülésre érkezőket antigéngyorsteszttel vizsgálják, s amennyiben az eredmény pozitív, akkor a szakorvossal közösen döntik el a kismama „útját”, a következő lépéseket. „A legnehezebb — teljesen érthetően — a protokoll előírásainak értelmében történő úgynevezett szétválasztás, azaz amikor az újszülött nem koronavírus-fertőzött, de az anyukája az, mert ilyen esetben a kicsi itt marad Szatmáron, az édesanyát pedig a nagykárolyi Covid-kórházba kell elhelyezni — szerencsére ilyen esetek ritkán fordulnak elő” — mondja.

Közel 30 000 szatmárit beoltottak már

Szatmár megye fertőzöttségi szintje március 31-én (mint már lassan hetek óta, hajszálnyi különbségekkel, de ugyanazon intervallumban mozogva) 2,3 ezrelék volt, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 11 820 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző adatközlés óta 83 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 22-nek lett ismét pozitív a teszteredménye.

A legfrissebb jelentés értelmében a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 52, a szatmárnémeti tüdőkórházban 14, a Nagykárolyi Városi Kórházban 87, míg az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 37 beutalt koronavírus-fertőzöttet kezelnek — közülük 17-en (kilencen a nagykárolyi, nyolcan pedig a megyei kórházban) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

A gyógyultak száma 10 809-re emelkedett, azaz újabb 142 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos az elhunytak száma is tovább emelkedett, elérve a 27-et — egy 66 éves női és egy 61 éves férfi páciens vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás osztályán, s a közlemény értelmében mindketten több krónikus betegségben szenvedtek.

Házi vagy intézményes karanténban 558-an vannak (olyanok, akik az úgynevezett sárga zónához tartozó országokból érkeztek), házi elkülönítésben pedig 543-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma elérte a 80 521-et, vagyis az előző adatközlés óta 474 mintát elemeztek, és ezek 22%-a lett pozitív.

Az elmúlt 24 órában 1073-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 29 362 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig nyolc esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

Szabó Kinga Mária

Fotó: SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).