Külföld

Egyre több területet veszít el az Iszlám Állam

2016.11.01 - 16:16

A katonai vereségek már látszanak az Iszlám Állam propagandáján. A szervezet készül lekommunikálni a "visszavonulást" — írja a 24.hu.

Az Iszlám Állammal szemben aratott katonai sikerek jelentősen csökkentették a propaganda-aktivitását is: az elmúlt időszakban mintegy 70-80 százalékkal visszaesett a terrorista szervezet közösségi médiában végzett aktvitása, és így gyengült a propagandájuk sikeressége is. Az ISIS harcosait nemrég üldözték el Dabik falujából, az Iszlám Állam apokaliptikus szimbólumainak talán legfontosabb városából. Koránban nagyon kevés szó esik a végítéletről, az erre vonatkozó jövendölések elsődleges alapja a Hádisz. Az Iszlám Állam pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Hádiszban lévő jövendöléseket szó szerint tudja értelmezni és felhasználni propagandacélokra. Nem véletlenül foglalták el jelentős véráldozatok árán a szíriai jelentéktelen mezővárost Dabikot és nevezték el az angol és arab nyelvű propagandalapjukat utána. A Hádisz egyik gyűjtője ugyanis, Sáhih Muslim azt jegyezte fel a végítéletről, hogy „Az utolsó óra el nem jövend, míg a rómaiak Á-Mákban vagy Dábikban partraszállhatnak.” Az Iszlám Állam legerősebb erődje is ostrom alatt áll, a kurd, iraki és amerikai erők egyre szorítják a hurkot Moszul körül. Jelenleg már üresnek tűnnek a Kalifátus eljövetelére tett ígéreteik, és az is életszerűtlennek hat, hogy az Iszlám Államot bekövetkező utópisztikus valóságként jelenítik meg. Már májusban egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az Iszlám Állam nem lesz képes megtartani a 2014-ben megszerzett területeit, ezzel a Kalifátus vezérkara is tisztában volt. Abu Mohamed Al-Adnáni, a szervezet időközben bombázás közben meghalt szóvivője, már májusban pedzegetni kezdte – a szervezet hivatalos apokalipszis doktrínájával szembemenve-, hogy a területvesztés valójában nem bukás, a visszavonulás pedig nem árulás.