Egészség

Egyre több terhes nő szív marihuánát

2017.12.27 - 18:00

A utóbbi években megnőtt a marihuánát használó terhes nők aránya az Egyesült Államokban, a trend különösen a várandós tinédzserek és fiatal felnőttek körében figyelhető meg - közölte az MTI egy új amerikai tanulmányra hivatkozva.

A 18 éven aluli, gyermeket váró kamaszoknak 2009-ben még 13 százaléka használt marihuánát, 2016-ban azonban már majdnem 22 százaléka. A vizsgált időszakban a 18 és 24 év közötti állapotos nők marihuánafogyasztása 10 százalékról 19 százalékra nőtt. Az összes vizsgált korcsoportot tekintve a kutatás kezdetétől a végéig 4 százalékról 7 százalékra emelkedett a marihuánát fogyasztó terhes nők aránya - állapította meg a JAMA orvosi folyóiratban megjelent tanulmány.

A szerzők szerint kutatásuk azért volt különösen fontos, mivel egy nagy kaliforniai egészségügyi rendszer adatainak elemzésével éppen a korábbi tanulmányokban nem érintett kérdéseket vizsgálta, elsősorban azt, hogy a marihuána fogyasztása milyen arányban érinti a magzatokat. A marihuána és más szerek koraszülöttséghez, magzati fejlődési zavarhoz, alacsony születési súlyhoz és halvaszületéshez való közvetlen kapcsolatának bizonyítékai továbbra is vitathatók, ugyanakkor nagy valószínűséggel növelik ezeknek a káros hatásoknak kockázatát - fogalmazott Yankey hozzátéve, hogy az esetleges káros hatások és komplikációk kialakulása a várandós anya marihuána fogyasztásának gyakoriságától és a szer mennyiségétől is függ.