A közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében pedig már 9305 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző összesítés óta 75 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 26-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma is, elérve a 8507-et, ami azt jelenti, hogy további 49 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, ugyanakkor sajnos tovább, 177-re emelkedett az elhunytak száma: a 61–76 év közötti, négy nő páciens a Nagykárolyi Városi Kórház, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház és a Nagyváradi Megyeközponti Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, s akárcsak az előző napok eseteinél, a prefektusi hivatal közleménye most sem említi egyikőjük esetében sem, hogy krónikus betegségben szenvedett volna.
Házi elkülönítésben 665-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 64 375, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta igencsak sok, 534 mintát elemeztek, melyeknek a 19%-a lett pozitív.
Az előző napok felgyorsult ütemében zajlik az oltáskampány is:
az elmúlt 24 órában 255-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 10 613 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig öt esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1115 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 149 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél 17 olyan utazó jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett vonulnia.