Vidék

Egyre több minőségi bor Túrterebesen

2014.03.09 - 18:43

Huszonkét fehér, huszonhét vörös és négy rozé borminta vett részt szombaton a Túrterebeshegyi Borok versenyén, a nedűket a Szatmári Hegyközségek Egyesület szakemberei pontozták. A 15. bormustra helyszíne a polgármesteri hivatal gyűlésterme volt.

Ebben az évben a Szatmári Hegyközségek Egyesület biztosítja a bírákat és látja el szakmai tanácsokkal a helyi szervezőket a megye borversenyein, így történt ez Túrterebesen is, ahol a vulkanikus talajáról híres szőlőterületeken termesztett szőlőkből készült borok kerültek elbírálásra. A zsűriben Bencze Zoltán, Serli Csilla és Umhauser Valéria vett részt, a díjátadás előtt Bencze annak a néhány borkészítőnek adott tanácsot, akik nem tartották be a szabályokat, emiatt nem igazán jó borral jelentkeztek a borversenyen. A jelekből ítélve többen követték el azt a hibát, hogy nagy melegben szüreteltek, meleg volt a must, amikor elkezdett forrni, emiatt rossz lett a boruk. Vannak esetek, amikor elkerülhetetlen a kén használata, hogy a bornak megmaradjon a sajátos íze és illata. Nagyon fontos az is, hogy a bort milyen hordókban érlelik, a hordóban milyen bor volt azelőtt és az milyen körülmények között érlelődik. Serli Csilla hozzátette, hogy nagyon fontos betartani a szüret időpontját. A fehérbor esetében nem fontos, hogy túl magas legyen a cukortartalom, a vörös szőlő viszont nagyon érett kell legyen. Minden bor esetében nagyon fontos az, hogy legyen egyensúlyban a cukor és a savtartalom. Valódi hibák csak néhány bornál voltak észlelhetők, a tanácsok viszont minden borász számára hasznosak lehetnek. A versenyen sok jó bort lehetett kóstolni, a vörösborok között olyan minták is voltak, amelyek kizárólag erre a vidékre jellemzőek. A legtöbb díjat Reizer György, valamint Oláh János és fia, Csaba kapta.

Díjak:

Fehérborok:

Aranyérmesek: Sável Vendel — sárga muskotály (18,56 pont), Oláh János és fia, Csaba — sauvignon blanc (18,63 pont) és olasz riesling (18,7 pont).

Ezüstérmesek: Porombovics István — vegyes (17,56 pont), Reizer György — vegyes (17,65 pont) és vegyes (17,93 pont), Buer Tibor — vegyes (17, 53 pont), Czumbil József — vegyes (18,4 pont), Oláh János és fia, Csaba — saszla (18,03 pont), Oláh Zsolt — riesling (18,26 pont) és sárga muskotály (18,4 pont), Nagy József — vegyes (18,23 pont), Kiss Kálmán — királyleányka (17,7 pont).

Bronzérmesek: Mekker Mathias — vegyes (16,7067 pont), Oláh Zsolt — bachus (16,53 pont), Oláh János és fia, Csaba — muller turgan (16,83 pont), Hutzel József – muskotály (16,6 pont), Erli Katalin — vegyes (17, 43 pont).

Vörösborok:

Aranyérmesek: Reizer György — cabernet sauvignon (18,6 pont), Porombovics István — vegyes (18,6 pont), Oláh János és fia, Csaba (18,53 pont).

Ezüstérmesek: Mekker György — burgundi (17,53 pont), Mekker Mihály — vegyes (17,56 pont), Oláh Zsolt — zweigelt (18,3 pont), Mezei Mihály — vegyes (18,3 pont), Sável Vendel — kékfrankos (18,3 pont), Hutzel József — merlot (18,23 pont), Mekker Csaba — vegyes (17,96 pont), Reizer György — 2011-es cabernet sauvignon (17,6 pont), Oláh János és fia, Csaba — cabernet sauvignon (17,96 pont).

Bronzérmesek: Oláh Zsolt — acolon (17,26 pont), Gyákon György — vegyes (16,63 pont), Schönberger Csaba — vegyes (17,33 pont) és 2012-es vegyes (17,2 pont), Oláh Zsolt — dornphelder (17,16 pont), Erli Csaba — zweigelt (17,36 pont), Sável Vendel — bikavér (17,067 pont), Mezei Mihály — vegyes (17,4 pont), Feigli Miklós — kékfrankos (16,93 pont, valamint Oláh János és fia, Csaba — cabernet sauvignon (17,167 pont), zweigelt (16,93 pont) és acolon (17,36 pont).

Rozé borok:

Porombovics István (18,8 pont) — aranyérem és Feigli Miklós (17,06 pont) bronzérem.

Elek György