Vidék

Egyre több a távolságtartási végzés

2021.11.02 - 07:00

Csak ezen a hétvégén három ilyen típusú eljárást foganatosított a hatóság. Az első riasztás október 30-án, szombaton érkezett a rendőrökhöz: egy 20 éves tasnádi nő kért segítséget, mert férje verbálisan úgy megfenyegette, hogy rettegett testi épségéért — a helyszíni szemlét követően pedig a rendőrök fenyegetés okán ki is bocsátották a távolságtartási végzést a fenyegetőző férj ellen, aki 50 méternél nem mehet közelebb feleségéhez, két kiskorú gyermekükhöz, illetve Tasnádon lévő lakásukhoz.
Október 31-én, vasárnap egy 37 éves homoródi nő kérte a hatóság segítségét, mert 36 éves férje veszekedést provokált, amelynek során ököllel többször is arcon ütötte, sérüléseket okozva. A kiérkezett rendőrök előbb lecsillapították a hőzöngő hitvestársat, majd családon belüli bántalmazás miatt elrendelték a távolságtartást — a homoródi férfi sem mehet 50 méternél közelebb feleségéhez, két kiskorú gyermekükhöz, otthonukhoz, valamint a nő munkahelyéhez és a gyermekek iskolájához.
Szintén vasárnap, de már Szatmárnémetiben kért segítséget a harmadik áldozat, mert édesanyjának rontott neki az ő volt élettársa. A helyszínre érkezett rendőrök ott is találták a bejelentést tevő nő lakásán a dühöngő, 30 éves, mikolai illetőségű férfit — aki ellen már érvényben volt egy távolságtartási végzés, így annak megszegéséért vezették el és indítottak eljárást ellene.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kenőpénzt utasított vissza egy szatmári bevándorlási tiszt

Egy szatmári bevándorlási tiszt nem hagyta magát megvesztegetni: visszautasította a pénzt és az ajándékokat, majd jelentette az esetet a hatóságoknak, akik azonnal közbeléptek.
Szatmár megye

Szatmári iskolák is kaptak fenyegető e-maileket

Újabb fenyegető e-maileket kapott szerda reggel az ország több iskolája, köztük Szatmár megyei tanintézetek is vannak. A rendőrség szerint a fenyegetés mögött nincs valós veszély.
Vidék

Hármas karambol Lázári határában

Három autó ütközött, öt ember sérült meg a kedd reggeli, a 194-es úton történt hármas közúti balesetben.