Szatmárnémeti

Egyre aktívabbak a fiatalok az önkéntesség terén

2014.05.10 - 17:07

Tegnap projektzáró konferenciára került sor Szatmárnémetiben, melyben az „Egy térség, egy közösség – Az önkéntesség erősítése Szatmárban” című program kutatási eredményeit ismertették.

 

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum, a szatmárnémeti Hiátus Egyesület és a fehérgyarmati Szilvaország Egyesület közreműködésével megvalósult projekt zárókonferenciájára került sor tegnap délelőtt, melyen a projektben részt vevő partnerek mindegyike képviseltette magát. A projekt során egy felmérés készült, melynek célja, hogy feltérképezzék a két megyében működő civil szervezeteket, ezen belül különös tekintettel voltak az önkéntesekre és munkájukra — tájékoztatott Kiss András operatív igazgató. Köszöntőbeszédet mondott Pataki Csaba szenátor, dr. Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, Nagy Szabolcs európai parlamenti képviselőjelölt, Kovács Sándor magyar országgyűlési képviselő és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő. Hegedűs Csilla államtitkár, európai parlamenti képviselőjelölt A civil társadalom szerepe és helyzete az erdélyi magyar közösség életében című előadásában arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az erdélyi társadalom nem létezhet civil szervezetek nélkül, hiszen ezek azok a szervezetek, melyek minden időben, a politikai helyzettől függetlenül is léteznek. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a két megye együttműködését hangsúlyozta, és felhívta a figyelmet a jól működő intézményközi kapcsolatokra is. Néhány példával illusztrálta, hogy az élet több területén is remek együttműködés figyelhető meg, gondoljunk csak a számos közös kulturális programra (megemlékezések, évfordulók), vagy akár a gazdasági együttműködésre. A természetes egységet, a határ két oldalát több szálon is össze kell fűzni, legyen az infrastruktúra, egészségügy vagy gazdaság. Kiss Dénes phd., a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének adjunktusa a kutatási eredményeket ismertette a jelenlévőkkel. A projekt fő célja a formális civil szervezeteknél dolgozó önkéntesek megismerése volt, a határ mindkét oldalán. Szatmár megyében 146, míg odaát 259 önkéntes vett részt a felmérésben. Szatmáron telefonon és online történt a felmérés, míg a határ túloldalán online, valamint papír alapú kérdőívek segítségével. Az eredményeket elemezve azt látjuk, hogy Szatmár megyében zömében a fiatalokra jellemző az önkéntes munka vállalása, míg Magyarországon inkább az idősebbek preferálják ezt a tevékenységet. Korosztályos megoszlás szerint Szatmár megyében a megkérdezettek 64%-a 24 év alatti, 19%-a 35 év feletti, míg 17%-ot tesznek ki a 25–34 év közöttiek. Ugyanez az adat a határ túloldalán már más képet mutat, hiszen többségben a 25–34 év közöttiek vannak 45%-kal, a 24 év alattiak 28%-ban, míg a 35 év felettiek 27%-ban végeznek önkéntes munkát. Iskolai végzettség tekintetében Szatmár megyében az önkéntesek zöme — 37% — alapfokú végzettséggel rendelkezik (még iskolás), azonban közel ugyanennyien rendelkeznek felsőfokú végzettséggel is, míg a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya 28,2%. A kutatásból az is kiderült, hogy leggyakrabban a kulturális élet területén vállalnak önkéntes munkát a jelentkezők, majd a szociális, karitatív, sport (szabadidő), adománygyűjtő és -osztó területek következnek, míg a sort a környezetvédelem zárja.