Az emberi életutak nagyon szerteágazóak, nagyon sokszor eltérnek egymástól és nagyon sokszor keresztezik egymást. Bármerre tartunk, mindig gyakorolunk valamilyen hatást azokra, akikkel haladunk és akikkel találkozunk. Amikor kitűzünk egy-egy célt, tudatában kell legyünk annak, hogy nem csak a saját érdekeinket kell figyelembe venni, hanem azokét is, akik körülöttünk vannak. Ebből adódik az, hogy nem csak a saját sorsunk irányítói vagyunk, hanem befolyást gyakorolunk a másokéra is, ugyanúgy mások is hatással vannak ránk. Ahhoz, hogy egy közösség nyugalomban éljen, elsősorban az a fontos, hogy az egyének megtalálják a maguk lelki nyugalmát.

Az emberi életutak ígéretektől és reményektől gazdagok, de a fogadalmak is gyakoriak. Jogosan tehetjük fel a kérdést: érdemes-e hinni az ígéretekben, lehet-e bízni a reményekben, mi jót eredményez, ha betartjuk a fogadalmakat? Házasságban, családban, közösségekben, mit jelent „jóban és rosszban együtt lenni”, együtt maradni? Mi van akkor, ha a társ nem tartja be az ígéreteket, ha valaki hiába remél, ha mást kap, mint amire számított? Mi van akkor, ha egy jobb ígéret hangzik el, egy jobb lehetőség, egy biztosabb jövő reménye tűnik fel? Az ember egyszer él, nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen percet is elmulasszon. És mi van akkor, ha hiába reménykedik, nem lesz jobb, sőt, hasztalan reményekben múlik el az élete? Ha megmérgeződik minden jószándék, gyógyíthatatlanná válik a csalódottság, az, ami jónak ígérkezett, porladozni kezd. Ekkor kell felébreszteni a hitet. Ekkor kell hinni abban, hogy az emberi életutak csak akkor járhatók, ha azokat járhatókká tesszük. Nem ígéretekkel, nem fogadalmakkal, nem ábrándokkal, hanem tettekkel és jó szándékkal: EGYMÁSÉRT. Fontolóra kell venni Jules Renard francia író szavait: „Amikor már semmire sem számíthatunk, mindenre kell számítanunk!” Mindig egymásért, sohasem a másik ellenében!”.

Elek György