Külföld

Egykori főtanácsadója szerint Boris Johnsonnak távoznia kellene

2021.07.21 - 13:12

 Az egykor rendkívül befolyásos Dominic Cummings a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, kedd este műsorra tűzött egyórás interjúban elmondta: ő már 2019 decemberében, a Johnson vezette Konzervatív Párt váratlanul nagyarányú parlamenti választási győzelme után néhány nappal arról tárgyalt szövetségeseivel a Downing Streeten, hogy Boris Johnsont el kellene távolítani a miniszterelnöki tisztségből.
    Cummings, aki belső hatalmi viszálykodások után 2020 végén távozott főtanácsadói tisztségéből, nem volt tagja a kormányzó Konzervatív Pártnak és a kormánynak sem. Ugyanakkor ő volt a kormányzati stáb messze legbefolyásosabb nem miniszteri tisztségű tagja, és közvetlen befolyással bírt a sarkalatos szakpolitikai kérdések mellett a kormányon belüli személyi döntésekre is.
    A kedd esti BBC-interjúban azonban Cummings azt mondta: Johnson akkori élettársa, Carrie Symonds - akit a kormányfő azóta feleségül vett - a 2019-es választások után "megpróbálta saját kezébe venni a szálakat", és igyekezett befolyásolni a kinevezéseket.
    "Napokon belül olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy a miniszterelnök barátnője tőlünk akart megszabadulni, és komplett bohócokat akart kineveztetni egyes kulcsposztokra" - tette hozzá.
    Arra a kérdésre, hogy nem választott tisztviselő létére miért akarta a demokratikusan megválasztott Boris Johnson távozását, Dominic Cummings úgy fogalmazott: a miniszterelnöknek nem volt semmiféle kormányzási terve, "azt sem tudja, hogyan kell ellátni a miniszterelnöki teendőket, és nem azért juttattuk be (a Downing Streetre), mert ő lett volna a megfelelő személy az ország vezetésére, hanem azért, mert egy adott problémát meg kellett oldanunk".
    Ez a probléma a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitele volt.
    Cummings a brit EU-tagságról tartott öt évvel ezelőtti népszavazás előtt a kilépésért küzdő legnagyobb kampánycsoport, a Vote Leave irányítója volt.
    A kedd esti BBC-interjúban ugyanakkor kijelentette: "nincs ember a Földön", aki teljes bizonyossággal tudhatná, hogy tényleg a Brexit volt-e a helyes döntés.
    "Ha valaki azt mondja, hogy tudja a biztos választ az ilyen jellegű kérdésekre, annak nincs ki mind a négy kereke, akár a bennmaradást pártoló oldalon, akár a mi oldalunkon áll" - mondta Boris Johnson egykori főtanácsadója.
    Dominic Cummings egyenes utalást tett arra, hogy véleménye szerint a jelenlegi kormányzati rendszer helyébe újat kellene állítani, "akár egy új párt létrehozásával, akár egy meglévő párt átvételével".
    Hozzátette ugyanakkor: nem feltétlenül gondolja úgy, hogy ezt neki személyesen kellene végrehajtania.
    Arra a kérdésre azonban, hogy jelenleg is igyekszik-e kitessékelni Boris Johnsont a Downing Streetről, Cummings úgy fogalmazott, hogy "minél hamarabb távozik (Johnson), annál jobb".
    Arra a kérdésre, hogy ennek érdekében cselekszik-e is, a brit kormányfő volt főtanácsadója úgy válaszolt, hogy "igen, magától értetődően".

 

MTI

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Johnson: Nagy-Britannia lesz az EU legjobb barátja

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia lesz az Európai Unió legjobb barátja a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után.
Külföld

Johnson: nagyon valószínű, hogy nem lesz megállapodás, ha nem módosul az EU hozzáállása

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió (EU) jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon, ha az EU a sarkalatos vitapontokban nem változtat hozzáállásán.
Külföld

A tárgyalások folytatásáról állapodott meg a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó, a jelentős nézetkülönbségek miatt felfüggesztett tárgyalások folytatásáról állapodott meg szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.