Sport

Egykori csapattársukra emlékeztek

2016.02.08 - 17:06

Egykori csapattársai, barátai és tisztelői jöttek el az elmúlt hétvégén Szatmárnémetibe, hogy megemlékezzenek a tizenegy évvel ezelőtt elhunyt Ioan Malancára.

A Szatmárnémeti Unio SK egykori kézilabdázója 25 évesen halt meg és nagy űrt hagyott maga után sokak szívében. Idén, egykori csapattársai egy kézilabdatorna szervezésével tisztelegtek Malanca emléke előtt. Lehet, hogy egyesek évek óta nem kézilabdáztak, de erőfeszítést nem sajnálva újra mezt öltöttek magukra, és játszottak néhány mérkőzést a Both Katalin Sportteremben.

„Természetesen egészen más lett volna a hangulata a meccseknek, ha ő is itt van velünk, és más nevet kellett volna találnunk a tornának. Sajnos egy szörnyű betegség korán elvitte. Akkor, a sírjánál is ígéretet tettünk, hogy soha nem fogjuk őt elfelejteni” — mondta meghatódva Dan Sebastian, akit a torna legjobb játékosának választottak meg.

Két szatmárnémeti, két mezőfényi és egy csengeri csapat mérkőzött meg. A lelátókon szép számban gyűltek össze a sportszerető szatmáriak, akik mind egy-egy plüssjátékkal érkeztek a terembe, amelyet adományként felajánlottak egy helyi árvaháznak. A közönség soraiban ott voltak a Szatmárnémeti Atletik korosztályos csapatainak a lány kézilabdázói, akiket Kibédi Albert és Adrian Merlă edz. Utóbbi két szakvezető természetesen pályára lépett. A meccsek végén Malanca 11 éves lánya, Andreea adta át a díjakat a csapatoknak, az Unio I lett az első, az Unio II a második, a csengeriek pedig a harmadik helyen zártak. A csengeri Varga Ádám érdemelte ki a torna legjobb kapusának járó díjat, Mihai Lăzăreanu (Unio) lett a gólkirály. A részt vevő játékosok soraiban volt még Ciprian Mărieş, Ionuţ Chivu, Ciprian Roja, Sebastian Pintea, Ghencian Dănuţ, Adrian Hodişan, Dacian Zamfirescu, Cristian Sabo, Alin Pop és V. Schwarzkopf.