Nagykároly

Egyhetes kirándulás az ASIEE-vel

2018.08.08 - 10:28

Ezen a héten zajlik az a nagyszabású kirándulás, amelyet évente megszerveznek az Împreună-Egymásért Egyesület tagjai.

A tavalyi kiránduláshoz képest azonban jelentős előrelépés, hogy ebben az évben már nem csak egynapos, hanem egy egész hetes kirándulást tudtak biztosítani az ASIEE tagjai védenceiknek, jelen esetben a Könnycsepp Egyesület által nevelt gyerekeknek, fiataloknak. „Az elmúlt évekhez képest nagy előrelépésnek számít, hogy idén nem egy-egy napos kirándulásokat, hanem egy tíznapos tábort szervezünk a máramarosi hegyekbe. A tábor kedvezményezettjei elsősorban azok a szüleik által elhagyott vagy elfelejtett, megunt gyermekek voltak, akik a városunkban működő, egyetlen önerőből fenntartott gyermekotthon lakói. Az otthon működtetését a Könnycsepp Egyesület vállalta, s a szervezet nagyon sok nehézséggel néz szembe a mindennapi kiadásai fedezését illetően. Ez a tábor annak a már egy ideje tartó partnerségnek a része, amelyet a két egyesület kötött egymással, s amellyel igyekszünk hozzájárulni valamelyest a működésükhöz. A tábor összköltsége 17 500 lej volt, ebből 10 000 lejt a nagykárolyi önkormányzattól kaptunk egy projekt nyerteseiként. A fennmaradó összeget az ASIEE állta, leginkább az év elején begyűjtött 2 százalékos felajánlások révén. Aki év elején nekünk adta adója 2 százalékát, bepótolt ennek a tábornak a létrejöttébe, köszönjük szépen a gyermekek nevében is. A programban együttműködő partnerként az ASIEE mellett a Könnycsepp Egyesület és a Rock & Road MC motorosai vettek részt. A motorosok részéről a hét valamely napján meglepetésprogram vár a gyerekekre. Nagyon köszönjük a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és Helyi Tanács támogatását is” — mondta Lőrincz Zoltán, az ASIEE vezetője.