Vidék

Egyháztörténeti Vetélkedő Erdődön

2012.05.14 - 10:50

Első helyen megosztva Érsemlyén és Mikola, második helyen Kraszna és Értarcsa, harmadik helyen Erdőd csapat végzett. A zsűri több különdíjjal is értékelte a versenyző csapatok teljesítményét.

 

Az Erdődi Református Egyházközségben szombaton rendezték meg a II. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőt. Amint azt Rácz Ervin erdődi lelkipásztortól megtudtuk, az elmúlt évben volt egy megyei szintű próbája ennek a vetélkedőnek, hogy felmérjék, mennyire érdekli a fiatalokat az egyháztörténet. Elég sok fiatalt vonzott a rendezvény, hiszen tizenkét csapat nevezett be, ami azt jelenti, hogy a fiatalok számára érdekes az egyháztörténelem. Ebben az évben, miután több egyházmegyében is megszervezték a Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő elődöntőjét, kiderült, hogy a következő csapatok vehetnek részt a szombati egyházkerületi döntőn: Nagyvárad-Olaszi, Nagyvárad-Velence, Jákóhodos, Érsemjén, Értarcsa, Kraszna, Szilágyborzás, Selymesilosva, Hosszúmező, Szilágyballa, Mikola és Erdőd.

 

Vetélkedő, ifjúsági találkozó

 

A rendezvény tíz órakor vette kezdetét, amikor Kánya Zsolt–Attila (KRISZ elnök, egyházkerületi ifjúsági előadó), Ilonczai Zsombor (egyházmegyei ifjúsági előadó), Szakács Imre (az erdődi református egyházközség gondnoka, város alpolgármestere), Muzsnay Árpád (az EMKE elnöke) és Bara Csaba (volt egyházmegyei főgondnok) mondott köszöntőt. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, a rendezvény fővédnöke kiemelte: „Külön örömömre szolgál, hogy a rendezvény fővédnöke lehetek. Az egyháztörténeti vetélkedőknek különös szerepük van abban, hogy a fiatalok ne csak világi információkhoz jussanak, hanem az egyháztörténelemmel is tisztában legyenek, hiszen a jelen megértéséhez elengedhetetlen a múlt ismerete”.

Fellépett a Szatmárnémeti Református Gimnázium Ifjúsági Zenekara és a helyi színjátszócsoport. 13.30 órától ifjúsági istentiszteleten vettek részt a fiatalok, közreműködött a Szatmárpálfalvi Református Egyházközség Ifjúsági Zenekara és Sebestyén Ágnes (Hosszúmező) hegedűn. Igét hirdetett Farkas Zsolt, egyházkerületi előadó–tanácsos, toldinagyfalui lelkipásztor. Köszöntőt mondott Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, majd kihirdették a vetélkedő eredményeit. 15–18 óra között Ifjúsági találkozó volt Erdőd Város Rendezvénytermében. Fellépett az Élő Kövek Keresztyén Együttes. Kása Zsolt és Kása Melinda vezetésével táncházon vehettek részt a jelen lévők és ezzel párhuzamosan íjászás zajlott az Erdődi Református Templom háta mögött.

Elek György