Szatmárnémeti

Egyházmegyei sportnap

2013.08.31 - 08:37

Szeptember 7-én egyházkerületi ifjúsági sportnapra kerül sor a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

A Szatmári Református Egyházmegye szervezésében az ifjúsági csoportok tagjai labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, asztaliteniszben, rövid- (50 m) és távfutásban (1000 m), tollaslabdában, sakkban és gombfociban mérik össze ügyességüket. A szervezők a Királyhágómelléki Református Egyházkerület mind a kilenc egyházmegyéből (nagybányai, nagykárolyi, érmelléki, bihari, aradi, temesvári, szilágysomlyói, zilahi és a házigazda szatmári) várják az érdeklődőket. Jelentkezni szeptember 4-ig lehet, illetve bővebb információk Ilonczai Zsombor lelkipásztornál, a szatmári egyházmegye ifjúsági előadójánál kaphatók a 0766-662103-as telefonszámon, illetve az [email protected] e-mail-címen. A tervezett program szerint 10 és 16 óra között zajlanak a mérkőzések, a rá következő egy óra eredményhirdetéssel és díjkiosztással telik. Mint a szervezőktől megtudtuk, tavaly 150 fiatal gyűlt össze az egyházkerületből, s ebben az évben is legalább ennyi résztvevőre számít az egyházmegye. A futballmérkőzések legjobb csapata átveheti a tavalyi kiskolcsi győztestől a vándorkupát, a többi sportág legjobbjai oklevelekkel térhetnek haza. Az eseményt szeretetvendégség zárja a Szatmári Esperesi Hivatalnak és a Szatmári Református Egyházmegyének köszönhetően.