Vidék

Egyházmegyei Ifjúsági Tábor

2013.07.11 - 12:16

Tizennégy és harminc év közötti fiatalok jelentkezését várják az erdődhegyi táborba.

 

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági irodája egyházmegyei szintű ifjúsági tábort szervez augusztus 19. és 24. között. A kikapcsolódásra, egyéni fejlődésre és töltekezésre is lehetőséget nyújtó tábor Erdődhegyre viszi a tizennégy és harminc év közötti fiatalokat, ahol kellemes környezetben, a szatmárhegyi és erdődi dombokkal körülzárva tölthetnek együtt egy hetet.

„Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19) mottóval, a Misszió Éve hangulatában a hit felmutatásának, átadásának lehetőségein gondolkodnak el, együtt elmélkednek, imádkoznak majd, de a programban szerepelnek műhelymunkák, sporttevékenységek, csoportos foglalkozások, kirándulás és sok felszabadult pillanatra lehetőséget adó játék is. A tábor kitűnő alkalom az új emberekkel való megismerkedésre, a közösségben működés módszereinek elsajátítására.

A részvétel díja 120 lej személyenként. Jelentkezni július 26-ig, a Püspökség Ifjúsági Irodájában, az 1 Decembrie 1918 utca 2. szám alatt, kitöltött jelentkezési lappal, és 50 lej előleg befizetésével lehet. További információk személyesen, illetve a 0261714955-ös telefonszámon kérhetők. Szeretettel várnak mindenkit!