Jegyzet

Egygenerációs családok

2016.02.10 - 18:34

Az 1989 körüli években bekövetkezett rendszerváltások után a volt szocialista országokban a legnagyobb kíváncsiságot a liberalizmus megjelenése váltotta ki. A történelmi ismeretekkel rendelkező értelmiség azt hitte, hogy a huszonegyedik század elején megerősödni látszó liberalizmus a tizenkilencedik században kibontakozott liberalizmusnak egy fejlettebb, magasabb szintű, korszerűbb formája lesz. Kezdetben még senki sem gondolt arra, hogy ennek az újszerű liberalizmusnak a legfőbb sajátossága az azonos neműek házasságának és a homoszexualitásnak az elterjedése, az azonos neműek párkapcsolatának a fellángolása lesz. Ma már egyre többen vallják magukat melegnek, egyre többen tartják természetesnek és állnak ki az egyneműek házasságának engedélyeztetése mellett, mert véleményük szerint a homoszexualitás nem betegség, hanem egy természetes állapot. Ami megdöbbentő, ide tartozik az unitárius egyház is, az egyetlen olyan történelmi egyház, amelyik Erdélyben jött létre, egy olyan magyar személy munkája által, aki az unitárius egyház megalakítása előtt már a római katolikus és a református egyházban is eljutott a püspöki székig, tehát nagy tudással rendelkező, képzett teológus volt. A véleménynyilvánításhoz és a lelkiismereti szabadsághoz való jog vitathatatlanul mindenki számára biztosított kell hogy legyen, ezt semmiképpen sem szabad elvenni senkitől, de… Hogyan képzelik el az emberiség jövőjét azok a homoszexuálisok, azok a férfiak és azok a nők, akik egymás között házasodnak? Lehet, hogy számukra az az életcél, az adja a boldogságot, számukra ebben a formában teljesedik ki a szerelem, az adja a gyönyört, ha kétszemélyes családban élik le az életüket, de hol a jövő? Akár jó cselekedetnek is lehet tekinteni azoknak a tettét, akik árva vagy rászoruló gyerekek nevelésére vállalkoznak, de mi lesz akkor, amikor népek és nemzetek fogynak el? És itt jön elő az unitárius egyház problémája, azé a közösségé, melynek tagjai már csak szórványokban élnek és rohamosan fogynak. Mi a jó nekik abban, ha nem születnek gyerekek? Ez az az állapot, amikor az egyéni jogok érvényesülése miatt egy közösség tűnik el. Ha viszont eltűnik a közösség, ki fogja szavatolni az egyéni jogokat?