Sport

Egyéves a Szatmár Megyei Karate Egyesület

2015.08.16 - 14:44

Az egyéves tevékenységekről, illetve az idei tervekről is beszámolt Magos Róbert 6. Danos edző, a Szatmár Megyei Karate Egyesület elnöke, ugyanis az AJK most ünnepli fennállásának első évét.

Fennállásának első születésnapját ünnepli a napokban a Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK), amely ez idő alatt igen aktív volt a sportrendezvények terén, ezáltal több száz gyereknek biztosított versenyzési lehetőséget a megyében.

Magos Róbert 6. Danos edző, az AJK elnöke elmondta, egy évvel ezelőtt egy maréknyi sportszerető ember alapította meg az AJK-t azzal a szándékkal, hogy egy ernyő alá gyűjtse a megyében működő egyesületeket. Simon Sándor, a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) tanácsadója nyújtott segítséget az alapító oklevél megfogalmazásában, illetve az egyesület hivatalos bejegyzéséhez. Öt stílust képvisel az AJK: karate WKF, shotokan, aikido, kyokushinkai és nihon tai jitsu.

Az alapítást követően Magos Róbert, a Szatmárnémeti Samuraiul SK elnöke maradt az egyesült vezetője, illetve az AJK bírói testületének a vezetője. Az alapító tagegyesület, a Szatmárnémeti Voința SK elnöke, Ioan Ghere vállalta el az AJK alelnöki tisztségét, illetve dr. Kovács Ottó, a Samuraiul SK lázári szekciójának a vezetője lett a megyei egyesület marketingigazgatója. A Szatmárnémeti Energy Kardio ACS elnöke, Anzik Arnold látja el az AJK titkári teendőit, illetve a sportolók erőnléti felkészüléséért felel, továbbá Filer Iván (Samuraiul SK) és Cristian Marchiș (Szatmárnémeti Okinawa SK) edzők a bírói teendőket látják el az AJK versenyein. Az Okinawa SK vezetője, Nyesti Csaba elsősorban a nihon taj jitsu stílus hazai képviselője, de bíróként is tevékenykedik a Szatmár Megyei Karate Egyesületnél.

Az elmúlt hónapokban csatlakozott az AJK csapatához Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője is, akit tiszteletbeli elnökké neveztek ki az egyesületnél.

Magos hangsúlyozta, a versenyszervezés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a sportolóik kellő felkészítésére is, ezért edzőtáborokat szerveztek számukra, de nem feledkeztek meg a díjazásukról sem, ezért szervezték meg az elmúlt év végén az AJK Gálát. „A mi szlogenünk: díjazzuk a teljesítményt és ez eredményeket” — tette hozzá Magos.

Az AJK rendezvényei közül az egyesület vezetője megemlítette az Okinawa Kupa, illetve a Szatmár Kupája tornák első kiírásainak a megrendezését tavaly, amely mintegy 60, illetve 120 karatékát mozgósított. Idén második alkalommal írták ki a Szatmár Kupáját, amely már 130 sportolót vonzott a tatamira. Bajnoki küzdelmeken vettek részt, ahonnan érmekkel tértek haza a karatékák, továbbá fokozati vizsgákat rendeztek, illetve év közben hat, kimagasló teljesítményt nyújtó sportolót díjaztak, az elmúlt év végén pedig 30 karatéka részesült az AJK elismerésében az első AJK Gálán

A tervek között szerepel egy nagy méretű kumite tanfolyam szervezése. Ugyanis szeptember 25-én várják Szatmárnémetibe a Bukaresti Sportul Studențesc érdemes edzőjét, shihan Adrian Ghineát (7. Dan karate, 3. Dan jiu jitsu), aki egyben a Román Karateszövetség (FRK) sportigazgatója is. Továbbá a tervek között szerepel a világ-, illetve az Európa-bajnokságon való részvétel, az év végén pedig második alkalommal rendezik meg az AJK Gálát.