Egészség

Egyetlen változtatással, sokkal hatékonyabban fog dolgozni

2014.11.13 - 17:03

Jól gondolja meg, hogy ébredés után mi az első dolga, mert egy elismert viselkedéskutató szerint ez óriási hatással lehet a munkánkra.

Egy elismert viselkedéskutató, Dan Ariely adott lehetőséget egy internetes oldal felhasználóinak, hogy kérdezzenek tőle, és akadt is érdeklődő elég, a Duke egyetem professzora pedig mindenkinek válaszolt. Az egyik legérdekesebb témakör a hatékony munkavégzés volt. Ezzel kapcsolatban olyan választ adott, amely alapján érdemes lehet máshogy alakítani a reggeleket, vagy a távmunkát megfontolni, ha van rá lehetőség. A szakember szerint ugyanis az ébredés utáni két órában tudunk a leghatékonyabban dolgozni, még ha ilyenkor esetleg álmosnak is érezzük magunkat. Ezt a tényt azért is hangsúlyozta, mert szerinte a többség pont ezt a két órát nem tölti munkával, hiszen az első fele a reggeli készülődéssel és munkába utazással telik, oda érve pedig először a napi feladatokat alakítjuk ki, átnézzük az e-maileket, internetezünk kicsit, stb. Mire elkezdjük az érdemi munkát, le is telt ez a két hatékony óra, a professzor szerint erről kellene leszokni, vagy átalakítani az időbeosztásunkat.