Szombaton 15 órától a szatmárnémeti Olimpai Stadionban az Olimpia FC a Liga 3 ötödik csoportjának éllovasát, a Vajdahunyadi FC-t fogadja. Csik Tibor csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.
A nehéz pályán rendezendő mérkőzés jó–e vagy sem a Szatmárnémeti Olimpia FC legénységének, az kiderül szombaton a meccs után, de tény az, hogy a labdarúgócsapatunk már a harmadik bajnoki mérkőzését fogja játszani kedvezőtlen körülmények között. Csik Tibor vezetőedző legénysége 15 órától a Liga 3 ötödik csoportjának rangadóját játssza az Olimpia Stadionban, ahol azt a Vajdahunyadi FC-t fogadja, amely idén még tétmeccset sem játszott. Ezzel szemben a „sárga–kékek” már két bajnokin túl vannak, és mindkét találkozót sáros, mély talajon, kedvezőtlen körülmények között játszották. „Nem tudom, hogy előnyt jelent–e, hogy már játszottunk nehéz pályán, vagy sem. A meccs után megkapjuk a választ erre. Az biztos, hogy a tétmérkőzéseknek egészen más terhelése van, mint a felkészülési találkozóknak. De függetlenül a körülményektől nyerni kell. Ez az egyetlen opció az eredményt illetően, és mi erre fel vagyunk készülve” – mondta lapunknak az Olimpia FC szakvezetője, aki a rendelkezésre álló keretből a legjobbakat küldheti pályára ma délután. „Szerencsére senki sem sérült, minden játékosom rendelkezésre áll. Meg kell találni a legjobb tizenegyest, hogy ne okozzon nehézséget a három pont begyűjtése” – folytatta Csik Tibi.
A két együttes őszi találkozóján a vajdahunyadiak 2–0-ra győztek. Az ellenfél folytatta hibátlan menetelését a bajnokságban, míg az Olimpia FC ezután még három meccset vesztett el, egyet pedig döntetlenre hozott. Így tudott tetemes előnyt kovácsolnia a hunyadi együttesnek, amiből hetet még megőrzött a szombati találkozó előtt. Egy szatmári győzelemmel tovább csökken az Olimpia FC hátránya, így Csik Tibor és legényei (illetve a szurkolók) még bízhatnak abban, hogy az idény végére a „sárga–kékek” megszerzik a másodosztályos szereplést érő csoportgyőzelmet.
Mint arról beszámoltunk, a találkozóra ingyenes a belépő a nőknek, illetve az ellenőrzőiket felmutató diákoknak.
Liga 3, 5. csoport, 16. forduló
Aranyosgyéresi Seso – Kolozsvári Sănătatea 1–2
Borossebesi Naţional – Fugyivásárhelyi SK 1–1
Petrozsényi Jiul – Pankotai Şoimii 0–3 (játék nélkül).
Szombat
Szatmárnémeti Olimpia FC – Vajdahunyadi FC (15 óra)
Zilahi FC – Dési Unirea
Tordai FCM – Gyulafehérvári Europa.
A Máramarosszigeti Plimob szabadnapos.