Ma már nem lenne olyan nevetséges mint az ókorban, ha Diogenész nappal keresné lámpával az igazságot. Akkor az emberek még tudtak hinni a szavak erejében. Hitték, ha valaki megígér valamit, azt be is tartja. Most is az ígéretek heteit, napjait éljük. Ígéretekről hallunk a televízióban, a rádióban, az újságokban, a mindenhova kiragasztott plakátokon, bennünket az utcán megállító pártaktivistáktól, bármerre járunk, bármerre nézünk, bármerre figyelünk, csak ígérnek, ígérnek kifogyhatatlanul. Legtöbb esetben nem hiszünk ezekben az ígéretekben, de amikor már századjára halljuk, elkezdünk reménykedni, hogy hátha igaz lesz, hátha igaz lehet. Ilyenkor jut eszembe mindig a németországi nagy parasztháború idején élő Kolhass Mihály története, aki az igazságáért és a jogaiért harcolva döbbent rá arra, hogy magát a keresztre feszített igazságot sem lehet megközelíteni, hiszen azt Pilátus fegyverei őrzik ellenünk. Lepecsételt sírjából sem lehet kiszabadítani a jogot a farizeusok hadának szétverése nélkül. Mert békével és alázattal nem lehet a Kajafásokhoz járulni és nem lehet megállni a Júdások előtt. Egyszülött fiát Isten is földindulással és kősziklarepesztéssel szabadította ki és emelte magához. De mi hiába hisszük azt, hogy, bármily rövid az ember földi élete, és bármily hosszú és gyötrelmes legyen az igazságnak útja, senkinek sem áll jogában azt önhatalmúlag, mellékösvényen keresni. Azt is tudjuk, hogy az igazság elfordul attól, aki igazságtalan módon igyekszik hozzá; mert a jogot csak joggal, az üdvösséget alázattal lehet megszerezni. Szeretnénk hinni az ígéretekben. Szeretnénk olyan jövőt építeni, ahol a törvények szentek, a jogok örök érvényűek. Hogy ne Kajafások és Pilátusok ítélkezzenek felettünk. Mert tudjuk, hogy ott kezdődik az ember, amikor mikor önmagát áldozza fel azért, hogy visszaszerezze az elvesztett édent.

 Elek György