Nem lehetnek győzelmi elvárásai a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának szombaton Gyulafehérváron.
A bajnokság alapszakaszának 23. fordulójában Adriana Pricop edző egyetlen elvárása az lehet, hogy csapat ne fusson bele egy méretes zakóba. Az eddigi, hasonló erősségű ellenfelekkel szemben a VSK átlagban huszonnégy pont különbséggel kapott ki, ez elfogadható teljesítmény lenne a lányok részéről a mai találkozón is. Az biztos, hogy egyelőre a papírforma szerint alakul a bajnokság a szatmáriak részéről, ugyanis megőrizhetik kilencedik pozíciójukat az élvonal táblázatában, igaz, most ideiglenesen a nyolcadik helyen állnak, azonban a helycsere azért történt a Temesvári Danzioval, ugyanis a Bega–partiak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak eddig ebben az idényben. Azon meccsek eredményétől függetlenül a Danzio vissza vesszi a helyét a play–off-ban, ugyanis a találkozók lejátszása után legalább két pontot be fog gyűjteni.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 23. forduló
Szombat
Gyulafehérvári CSU – Szatmárnémeti VSK
SCM CSS Craiova – Aradi Universitatea Goldiş ICIM
Brassói Olimpia – CSM Târgovişte
Sepsiszentgyörgyi ACS Sepsi SIC – Kolozsvári Universitatea.
Vasárnap
Galaci CS Phoenix – Temesvári BCM Danzio.
Már lejátszották
Nagyváradi CSMU – Bukaresti CS Rapid 57–51
CSBT Alexandria – Marosvásárhelyi CS Nova Vita 73–46.
A bajnokság állása
1. Târgovişte 43 pont/23 mérkőzés, 2. Sepsi SIC 42/22, 3. Alexandria 37/22, 4. Gyulafehérvár 37/21, 5. Arad 36/20, 6. Brassó 36/22, 7. Galac 35/22, 8. SZATMÁRNÉMETI 31/22, 9. Temesvár 30/20, 10. Nova Vita 29/22, 11. Kolozsvár 28/23, 12. Nagyvárad 26/23, 13. Craiova 24/21, 14. Rapid 22/21.