Jegyzet

Egyéni és közösségi döntések

2020.03.03 - 16:32

A rendszerváltás után Románia lakossága is megtanulta, megszokta, hogy a választási kampányok idején az egyszerű embereknek is részt kell venniük a politika alakításában, nekik is meg kellett érteniük, hogy nem maradhatnak ki a döntésekből, az ő véleményük is számít, amikor eldől, ki vagy kik kerülnek olyan pozíciókba, ahol az emberek sorsát meghatározó döntések születnek. Ahhoz, hogy a legegyszerűbb emberek is képviselve legyenek az önkormányzatokban és a parlamentben, nekik is el kell menniük szavazni. Hogy az általuk felhatalmazott képviselők milyen eredményeket érnek el, vagy egyáltalán mivel próbálkoznak, az már bármikor lehet vita tárgya. Ha odafigyelünk a román politikai élet mindennapjaira, elcsodálkozunk, de nem igazán értjük, hogy mit művelnek azok, akiket a lakosság arra hatalmazott fel, hogy képviseljék az érdekeiket. Mindig tudtuk, hogy a politikai pártok által javasolt, de a választópolgárok által felhatalmazott államfő, aki a pártok felett kellene álljon, igyekezett annak a pártnak a szekerét tolni, amelyik az államfői székbe segítette. Az elmúlt harminc év alatt viszont nem volt még a jelenlegi államfőhöz hasonló, aki nyíltan bevállalja, hogy ő a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) látja a jövőt, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megsemmisítse a Szociáldemokrata Pártot (PSD). Az államfő azt reméli, hogy a választópolgárok is csalódtak a PSD-ben, s ha sikerül kieszközölni az előrehozott választásokat, kedvenc pártja szerez(het) majd többséget az önkormányzatokban és a parlamentben. Tény, hogy semmi sem állandó, minden változik, de azt is tudni kell, hogy szellemileg minél fejlettebb valaki, az annál színesebb egyéniség, és annál nagyobb változtatásokra képes. A választók véleménye is változhat, ha azt tapasztalják, hogy az általuk felhatalmazott, bármilyen szinten hatalmi pozícióba került képviselő nem azt teszi, amire megbízatást kapott. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy az egyszerű emberek döntése a választásokon mennyire egyéni. Választási kampányok idején számtalan oldalról érkezik a befolyás, a legtöbb politikai párt választási szakembereket kér fel, hogy segítsék az emberek meggyőzésében. Ahhoz, hogy a választópolgárok tudatos egyéni döntéseket hozzanak, rendelkezniük kell olyan látásmóddal, politikai ismerettel, olyan képzettséggel, ami visszafogja őket attól, hogy politikai, gazdasági, egyéni vagy csoportérdekek miatt hatni tudjanak rájuk a politikusok. A választási ígéreteket csak akkor lehet számon kérni, ha a választópolgárok nagy többsége felkészült annyira, hogy meg tudjon hozni számára megfelelő egyéni döntéseket, és az egyéni döntések sokaságából formálódnak majd ki a közösségi érdekek. Jelenleg nem ezen az úton haladunk, s ez az oka annak, hogy nem tud kialakulni egy politikai stabilitás.