Nagykároly

Egyelőre nem bővítik a gázhálózatot

2018.03.13 - 08:26

Több fontos napirendi pontot is megvitattak a tegnap kora délután megtartott rendkívüli tanácsülés keretében Nagykárolyban, elfogadták a vissza nem térítendő támogatások ütemtervét is.

 

A tanács elé terjesztett ügyek között szerepelt például a városhoz tartozó Szőlősnek a városi gázhálózatra való rácsatlakoztatásának kérdése. Ez a határozattervezet kidolgozottságát tekintve igen sok kérdést nyitva hagyott. Kovács Jenő polgármester az alaposabb dokumentáció összeállítására kérte meg illetékes kollégáit, illetve azt javasolta, hogy a tanácsosok a következő gyűlésen hozzák meg a kérdéssel kapcsolatos döntést.

„A kilencvenes években, amikor megkezdődött a gázhálózat kiépítése, valamivel több mint háromszáz lejbe került egy ingatlan rácsatlakoztatása a hálózatra. Mára ennek az összegnek a sokszorosát kell kifizetnie annak, aki csatlakozni szeretne. Ahhoz, hogy a kérdést teljességében tudjuk tárgyalni, részletesebb dokumentációra van szükség” — mondta indoklásában a polgármester. A tanácsosok ellenszavazat nélkül szavaztak a halasztás mellett.

Az idei évre szóló helyi támogatások ütemtervét is elfogadták a Nagykárolyi Helyi Tanács tagjai. A tavalyi évhez hasonlóan idén is vissza nem térítendő támogatást kapnak az egyházak, kulturális és sportegyesületek Nagykárolyban. Idén 395 000 lejt osztanak szét közöttük.

Az összegre négy tevékenységi területen pályázhatnak az illetékesek: a kultúra és sport területén tevékenykedő egyesületek között 100 000 lejt, a vallási felekezetek között 200 000 lejt, a szociális területen ténykedők között 50 000 lejt, míg a nevelési területen dolgozók között 45 000 lejt osztanak szét.

A határozattervezettel kapcsolatosan Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy a napokban véglegesítik azokat a feltételeket, amelyeket a pályázó egyesületeknek, szervezeteknek teljesíteniük kell.