Sport

Egyelőre elmarad a dobogó

2017.03.12 - 17:12

Már a második percben hátrányba került az FC Olimpia Váradszentmártonon a Nagyváradi Luceafărul vendégeként. Végül sikerült pontot menteni, de a szatmáriak eltávolodtak a dobogótól.

A labdarúgó Liga 2 24. fordulójában a szatmári Olimpia a Luceafărul vendégeként szeretett volna dobogón maradni, és egy pontra megközelíteni a Mioveni otthonában győzedelmeskedő Aradi UTA együttesét. Ehhez mindenképpen győzelemre volt szüksége a szatmári alakulatnak. Egy védelmi hiba és Arnăutu gyors reakciója azonban már a találkozó második percében felülírta Bogdan Andone edző taktikáját. Innentől kezdve ugyanis nem volt elég kivárni, majd kontrából veszélyeztetni a Luceafărul kapuját, támadni kellett, és kiharcolni az egyenlítő találatot. Ez az első játékrészben nem jött össze, ami tovább bonyolította az Olimpia helyzetét. Az esély azonban megvolt az egyenlítésre az első félidőben is. Rögtön a hazai találat után az Olimpia gólt szerezhetett volna: egy párharcot követően Krausz büntetőt szeretett volna kiharcolni, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Ban szabályosan szerelte az Olimpia középpályását, ezért továbbengedte a játékot. Az erős szél és a Bihar megyeiek szervezett játéka ellenére az Olimpia uralta a találkozót, a 29. percben pedig Ursu közel volt zsinórbeli második találatához, de Hlinca a gólvonalról vágta ki a labdát. A szünet előtt a hazaiak megduplázhatták volna előnyüket, de Fehér szabadrúgásból megpattant labdája, kevéssel ugyan, de elkerülte a szatmári kaput.

A második félidőben az Olimpia sokkal magabiztosabban focizott, támadóbb szellemű játékot mutatott. A 46. percben Pană hat méterről Began kapusba lőtte a labdát. Öt perccel később Ursu is közel volt az egyenlítéshez, de 23 méterről megeresztett bombája elkerülte a kaput. Ezt követően a mérkőzés egyik legnagyobb lehetőségét puskázta el a Luceafărul: Chiş Toie jobbról betekert labdája Fehért találta meg, aki három méterről nem volt képes bevenni Anca-Trip kapuját. Az Olimpia azonban már nem hibázott, egy bedobást követően a hazai védelem bénázott egy sort, amit Vasile Pop kihasznált, és négy méterről a hálóba gurította a labdát. A 61. percben a hazaiak visszaszerezhették volna a vezetést, de Anca-Trip ügyesen szerelte Arnăutut. A 68. percben a szatmári kapus nem tudta védeni Matei kapáslövését, annak ellenére, hogy az középre ment, így a Luceafărul ismét átvette a vezetést. Ez viszont rövidebb ideig tartott, mint a korábbi, ugyanis négy perccel később egy szögletet követően Onicaş túljárt a hazai védők és Began kapus eszén, és kiegyenlített. A második gól után a harmadikra gyúrt az Oli, de Voicu és Pop sem tudták megszerezni a három pontot érő találatot. Előbbi hat méterről gurította Began kezébe a labdát, utóbbi pedig 16 méterről dolgoztatta meg a hazai kapust, aki bravúrosan tornázta ki a léc alól a szatmári gólkirály labdáját. Közben Bogdan Andonét kiállította a játékvezető, majd Pană is követte edzőjét, miután összetűzésbe keveredett Hlincával. Mindketten sárga lapot kaptak, de az Oli játékosának már volt egy lapja, ezért el kellett hagynia a pályát. A lefújásig nem történt említésre méltó momentum, így az Olimpia bár jól játszott, egy ponttal tért haza Váradszentmártonról. Karda Attila csapatmenedzser, az Olimpia elnöke lapunknak elmondta, megérdemelték volna a győzelmet, mert szerinte a szatmáriak végig uralták a meccset, és hatalmas helyzeteket puskáztak el. Hozzátette, a klub panaszt tesz majd a két asszisztens ellen, akik végig az Olimpia ellen hozták meg döntéseiket. Karda szerint talán az első gól lesből született. Ugyanakkor megköszönte a biztatást annak a közel 30 szatmári szurkolónak, akik a helyszínen biztatták kedvenceiket. A hazaiak edzője, Cristian Lupuţ a legjobb csapatnak tartja az Olimpiát a Liga 2-ben, ezért alaposan kielemezte Andone legénységének játékát, és a csapat gyenge pontjait megkeresve próbálta sarokba szorítani a szatmári alakulatot. Ami — az eredményt látva — sikerült. Az Olimpia a 25. fordulóban a CS Afumaţi csapatát látja vendégül. A pénteken 16 órától kezdődő mérkőzést élőben közvetíti majd a Digi Sport 1.

Nagyváradi Luceafărul – Olimpia 2–2 (Arnăutu, Matei / Pop, Onicaş )

Olimpia: Anca Trip – Duruş, Mureşan, Heil, Bura, Onicaş, Krausz, Pană, Daminuţă, Ursu, Voicu. Edző: Bogdan Andone.

CS Mioveni – UTA 0–2, Nagyváradi Luceafărul – Olimpia 2–2, Resicabányai Metalul – Temesvári ASU Poli 0–2, Dacia Unirea Brăila – CS Baloteşti 1–1, CS Afumaţi – Juventus Bucureşti 1–3, Clinceni – Sepsi 1–2. Játék nélkül: Brassói FC – Tatrangi Unirea 3–0, CSM Râmnicu Vâlcea – Chindia Târgovişte 0–3.

Szabadnaposak: Dunărea Călăraşi és Foresta Suceava. A bajnokságot továbbra is a Juventus vezeti 51 ponttal. Az Olimpia lecsúszott az ötödikre 41 ponttal.

Botos István