Vidék

Egyedülálló speciális szimulációs tábor az önállóságért

2018.08.06 - 11:08

 

Országos szinten is egyedülálló, összetett, kis létszámú terápiás tábort szervezett a Boldog Scheffler János Központ spektrumzavaros gyerekek számára a Helga Winter Közösségi Házban.

Országos szinten is egyedülálló, összetett, kis létszámú terápiás tábort rendezett a Boldog Scheffler János Központ spektrumzavaros gyerekek számára Erdődhegyen július 23-a és 27-e között. Az önellátási és szociális készségeket fejlesztő intenzív hét alatt a gyerekeknek szakemberek segítségével az év közbeni fejlesztéseket áll módjukban gyakorlatba ültetni szülői jelenlét és segítség nélkül. A tábor egyedisége és összetettsége már a készülésnél elkezdődik, ugyanis a szülők előre kapnak egy listát, hogy a gyerekeknek mit kell elhozniuk magukkal az adott hétre, eszerint kell összecsomagolniuk, majd érkezéskor bepakolniuk a szekrényükbe is. Minden résztvevő egy külön szobába költözik a Helga Winter házban, amelyet a tábor időtartama alatt saját maguk kell hogy rendben tartsanak. Az önállóság fejlesztéséhez az is hozzátartozik, hogy a gyerekek együtt kell felöltözzenek, a nagyobbaknak egyedül kell kiválasztaniuk, hogy milyen ruhákat vegyenek fel, a tisztálkodást is egyedül kell elvégezniük, illetve a reggelinél is saját maguknak kell megkenniük a kenyeret.

Az önellátó készségeket fejlesztő tábor metodológiailag úgy van felépítve, hogy a mindennapi élethez tartozó és szükséges kompetenciák fejlesztését segítse elő. Egy tulajdonképpeni szimulációt teremt nemcsak az autizmussal elő, de a hagyományos fejlődésű gyerekek számára is, amely hozzászoktatja őket a mindennapi rutinfeladatok problémamentes elvégzéséhez, hiszen így könnyebben tudnak elszakadni a szülőktől. „Minden évben egy külön színfoltja a Boldog Scheffler János Központ tevékenységének, hogy megrendezhetjük az önellátó tábort a Helga Winter Közösségi Házban, hogy részben azokat a készségeket fejlesszük, amelyeket az intézményben az egyéni terápiákon megtanultak a gyerekek. Segítünk nekik a szülőkről való leválásban, ez főleg arra a korosztályra érvényes, amely az iskolai előkészítő előtt áll” — mondta Balázsi Rózsa, a tábor szakmai koordinátora. Három szakember vezetésével tíz gyerek vett rész a táborban, 6 és 10, illetve 10 és 18 éves korcsoportban, utóbbiak önkéntesként segítve a szakemberek munkáját. A mindennapi feladatok teljesítése mellett napi 5 terápiás foglalkozáson is részt vettek a gyerekek, amelyek során a szociális és a kommunikációs készségeiket is fejlesztették kis- és nagycsoportos foglalkozásokban egyaránt. De természetesen a tábori hangulathoz hozzátartoznak a szabadidős programok, a kirándulások és az esti tábortűz is. A tábor végén pedig minden szülő kap egy kiértékelést a szakemberektől, amelyben értékelik a gyerekek teljesítményét, és azokra a készségekre is felhívják a figyelmet, amelyekre a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fejlődés érdekében.