Szatmárnémeti

Egy vízbefúltat megtaláltak

2014.06.10 - 19:36

A Multisalva Egyesület tagjai keresték a hétfőn eltűnt két férfi testét a Szamoson, ma az egyiket sikerült megtalálniuk.

A Multisalva Egyesületet is bevonták a hétfőn eltűnt két férfi keresésébe, akikkel kapcsolatban a 112-es sürgősségi hívószámon tettek bejelentést hétfőn. Állítólag megpróbálták átúszni a folyót, partot azonban nem értek a másik oldalon. Amint Szodoray-Parádi Farkastól, az akció vezetőjétől megtudtuk, délután három körül ékeztek a Kopaszpartra, és körülbelül negyedóra alatt meg is találták az egyik testet. Betanított kutyájuk, a Pindi névre hallgató fekete labrador jelezte, hogy pontosan hol kell keresgélniük a körülbelül 5 méteres vízben. A kutatást tovább folytatták délután detektorok segítségével. Fülöp Szabolcs, az egyesület vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy kedd reggel kérték fel őket a keresésre, mivel a tűzoltókat meghaladta a feladat, ugyanis búvárokra is szükség volt a meder átkutatásához. Bevonták magyarországi partnerszervezetüket, a Felsőtiszavidéki Búvár és Mentő Közhasznú Egyesületet is, akikkel gyakran vesznek részt közös akciókban. A két szervezet korábban egy EU-s pályázat keretében készült fel az együttes bevetésekre, azóta gyakran segítenek egymásnak — tavaly például a Tiszában találtak rá több alkalommal is eltűntekre. Fülöp Szabolcs szerint nem ártana az óvatosság, a Szamos ugyanis „nem kezdőknek való pálya”, egyenetlen a meder, ezért gyakoriak az örvények, ágakat is sodor a víz, így még a tapasztaltabbaknak sem könnyű feladat átúszni a folyót.

Babos Krisztina