Nagykároly

Egy új korszak kezdetén

2015.01.26 - 10:16

Imahetet zárt vasárnap a két nagykárolyi református gyülekezet. A délelőtti istentiszteletek végén úrvacsorát is osztottak. A belvárosiak istentiszteletén Tőkés László hirdetett igét.

Jelentős számban gyűltek össze a Nagykároly-Belvárosi Református Egyházközség gyülekezetéhez tartozó hívek, hogy meghallgassák Tőkés László, korábbi KREK-püspök, ma EP-képviselő igehirdetését. A bibliai tematikát a ma történéseire átültetve, ismét egy olyan prédikációt hallgathattak meg a jelenlévők, amelyen elgondolkodva, talán többen megérthetik a világban zajló folyamatokat is. Aki korábban hallotta már Tőkés László igehirdetéseit, az tudja, hogy az aktuálpolitikai kérdések, illetve az általa képviselt nézetek kifejtése éppoly magvas és alapos részét képezi prédikációjának, mint amennyire szervesen kapcsolódik ahhoz az elhangzó igerészlet.

Nem történt ez másképp tegnap délben sem. A prédikáció vezérfonalát a víz és a tűz motívumának fogalma képezte, de beszélt a Párizsban elkövetett mészárlásról, valamint az energiaforrások megkaparintása érdekében folytatott küzdelmekről is.

Az igehirdetést követően az igehirdető arról beszélt, hogy milyen öröm számára újra és újra visszatérni Nagykárolyba. Szólt arról is, hogy 25 évvel a diktátor bukását követően, elkeserítő módon, újra a kommunizmus visszarendeződésének lehetünk tanúi, de reményt nyújt az, amit az elnökválasztás eredménye is mutat, hogy ti. az emberek mégsem kérnek a kommunizmusból, a kommunistákból. Mint fogalmazott, bár az új államelnök több nyilatkozata nem cseng túl jól a magyar fülnek, gondoljunk abba is bele, hogy ha túlságosan hangzatosan támogatta volna a magyarságot Klaus Iohannis, egész biztosan nem nyerte volna meg az elnöki székért folytatott versenyt.

„Erdélyi, európai típusú ember ő, akitől lehet valamit remélni. Többet és jobbat érdemelünk, mint az a balkáni színvonal, amibe süllyesztettek minket. Nem csak Romániában történt ez, hanem Magyarországon is. Sajnos ugyanez érvényes egyházunkra is, ami szintén eltévedt, s ma már rá sem ismerünk arra amelyik, 1989-ben elindult az igaz ösvényen. Titkosszolgálati ügynökök vannak egyházunk vezető tisztségviselői között, s ez megengedhetetlen. De reméljük, ha negyven évig tartott a pusztai vándorlás, mi is letudtunk már 25 évet belőle, s reméljük, hogy nekünk is sikerül kievickélnünk a bajból. Előrelépést mutat az is, hogy az elnök a szászok és svábok deportálásáról is megemlékezett, hiszen eddig csak a románok szenvedéseiről hallottunk” — fejtette ki.

Tőkés a továbbiakban arra is utalt, hogy a nagy erdélyi fejedelmek mintájára Erdély aranykorát csak úgy lehet visszaállítani, ha együtt, egymás mellett élve hozunk döntéseket és teszünk megmaradásunk és együttélésünk érdekében. „Egy új fejezet kezdődik országunk életében, magyarságunk, egyházunk érdekében, s ezért kívánok magam is lépéseket is tenni. Imádkozzunk, hogy tudjunk ezért dolgozni és ne veszítsük el a reményt!” — zárta beszédét Tőkés László.

Tőtős Tímea