Belföld

Egy román mentőorvos ellen indítottak eljárást a pályán elhunyt kameruni Ekeng ügyében

2016.06.30 - 13:31

Bűnvádi eljárás indult Romániában egy mentőorvos ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, aki május elején egy román bajnoki mérkőzésen lett rosszul, majd elhunyt.

 

A 26 éves Ekeng a Dinamo Bucuresti játékosa volt, és a Viitorul Constanta elleni mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként.

Mihaela Duta mentőorvost csütörtökön hívták be a bukaresti ügyészségre, ahol közölték vele, hogy gyanúsítottként bűnvádi eljárás indul ellene. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. A vádhatóság szerint a mentőorvos mulasztása miatt nem volt esélye a kameruni labdarúgónak a túlélésre. Az orvos a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán.

A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.