Bajnokcsapathoz illően játszott az Olimpia FC az Aranyosgyéresi SeSo elleni találkozón, a begyűjtött három ponttal pedig elvileg senki sem akadályozhatja meg a Liga 2-be való feljutást.
A Szatmárnémeti Olimpia FC nem hibázott a labdarúgó Liga 3 huszonnegyedik fordulójában sem, így már csak egy pontra van a másodosztályba való feljutástól: Csik Tibor edző legénysége az elmúlt szombat délután 2–0-ra verte a vendég Aranyosgyéresi SeSo együttest, ezzel három pontra növelte előnyét a Vajdahunyadi FC-vel szemben, két fordulóval szezonzárás előtt. Azonban a szatmáriak az utolsó felvonásban játék nélkül gyűjtik be a három pontot (a Tordai FCM a bajnokság közben lépett vissza), ezért ezen a hétvégén, a Borossebesi Naţional elleni találkozón egy ponttal is biztosítja az első pozícióját az 5. csoport táblázatában.
Az aranyosgyéresiek elleni találkozó első tíz perce az ismerkedéssel telt, azután a „sárga–kékek” magasabb fokozatba kapcsoltak, és lerohanták az ellenfelüket. Gavrilescu lövését Siecoban a gólvonal elől halászta ki, Iuhas szabadrúgása kevéssel ment el a kapu mellett, Bujor fejese után a labda a kapufáról pattant vissza, majd Molnár 25 méterről kevéssel tévesztette el a célt. Mindeközben a SeSo egyetlen alkalommal veszélyeztetett, de Muntean labdája messze elkerülte Şuta kapuját. Fordulás után az Olimpia FC ugyanott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Bujor elől kellett mentsen a Kolozs megyei védelem az utolsó pillanatban, Iuhas lövése milliméterekkel meg kapu mellé, Gavrilescu és Kinczel lövésénél nyújtóznia kellett Pampeanak, hogy védeni tudjon, Villand távoli lövésénél pedig a kapufa mentette meg az aranyosgyéresieket. Mindez nyolc perc leforgása alatt történt, mert a kilencedikben már a szerencse sem segített a vendégeken: Gavrilescu bal oldalról visszagurított Bujor elé, aki két méterről már nem hibázott (1–0). Négy perccel később Gavrilescu ajtó–ablak helyzetet hagyott ki, de a 63. percben ismét főszerepet vállalt: ezúttal jobb oldalól emelt a kapu elé, Feier pedig zavartalanul fejelhetett az ellenfél kapujába (2–0).
A második találat után kicsit leült a meccs, az aranyosgyéresiek is már gyakrabban jutottak el a szatmári térfélre, de a veszélyes helyzetig nem jutottak el. Maradt a kétgólos szatmári siker és az a remény, hogy az Olimpia FC idényzáró, e szombati meccsén telt ház előtt ünnepelheti a legénység, hogy 2006 után ismét másodosztályban fog szerepelni a csapat.
„A fiúk megmutatták, hogy megérdemlik a bajnoknak járó első helyet a csoportban. Hajtottak, komolyan vették az ellenfelet. Biztos vagyok benne, hogy így lesz ez a borossebesiek elleni meccsen is. Bízom benne, hogy sok szatmári eljön a találkozóra, és együtt ünnepelhetjük a feljutást” – mondta a találkozó után Csik Tibor.
Labdarúgó Liga 3, 5. csoport, 24. forduló
Szatmárnémeti Olimpia – Aranyosgyéresi SeSo 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Bujor (54. perc), Feier (63.). Olimpia FC: Şuta – Glodean, Fl. Mureşan, Iuhas, Hanus, Gavrilescu, Micaş (Feier, 46. perc), Villand, Molnar (Botos, 55.), Kinczel (Roatiş 55.), Bujor (Dragoş, 66.)
További eredmények
Fugyivásárhelyi SK – Kolozsvári Sănătatea 1–0
Vajdahunyadi FC – Dési Unirea 1–1
Máramarosszigeti Plimob – Pankotia Şoimii 1–2
Gyulafehérvári Europa – Zilahi FC 1–0.
A Borossebesi Naţional szabadnapos volt.
1.
OLIMPIA
22
17
1
4
38–14
52
2.
Vajdahunyad
22
15
4
3
45–12
49
3.
Fugyivásárhely
22
14
4
4
39–21
46
4.
Pankota
22
12
6
4
40–20
42
5.
Dés
22
11
6
5
32–19
39
6.
Zilah
22
10
2
10
54–33
32
7.
National
22
9
4
9
35–34
31
8.
Sănătatea
22
8
4
10
31–33
28
9.
Europa
23
7
7
9
26–31
28
10.
Aranyosgyéres
22
7
6
9
29–26
27
11.
Plimob
22
4
0
18
17–58
12
12.
Jiul
21
2
5
14
13–42
11
13.
Torda
22
1
3
18
8–64
6
KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET IS!