Szatmárnémeti

Egy nap, ami az édesanyákról szól

2021.05.02 - 09:01

Az anyák napját világszerte ünneplik, a különböző országokban mégis nagyon eltérő időpontokra esik. A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon, illetve a magyarok által lakott területeken május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Idén az ünnep május 3-ára esik. Egy anya a család szíve, így nem meglepő, ha minden évben van egy nap, amikor mindenki az anyákra figyel, az egészen pici gyermek, a már iskolába járó kisdiák, az önálló életet kezdő fiatal és az őszülő halántékú felnőtt ember is. Mindenki szeretne köszönetet mondani az édesanyjának mindazért, amit élete során érte tett. Gyakran egy kedves verset szavalunk, egy csokor virágot, bonbont, saját kézzel készített, kedves ajándékot adunk át május első vasárnapján a tőlük kapott sok-sok szeretetért és kedvességért. Az anyák napját a keresztények templomi ünnepség keretében ünneplik meg, míg a világjárvány előtti időkben az iskolákban, óvodákban is megszervezték az anyák napi ünnepélyeket, melyekre idén nem kerülhet sor. A megszorító intézkedések ellenére se feledkezzünk meg az édesanyákról, akik egy puszinak és ölelésnek örülnek a legjobban, hiszen az biztosan szívből jön.
Amennyiben meg szeretnénk lepni őket, akkor törekedjünk saját kézzel készített ajándékokkal előrukkolni, vagy virággal, melynek nem az ára a lényeg. A virágfelhozatal idén is bőséges, a virágboltok és a piaci árusok is bőséges kínálattal várják vásárlóikat. A megyeközpont élelmiszerpiacai május másodikán is nyitva tartanak, így mindenki beszerezheti a legmegfelelőbb virágcsokrot, cserepes virágot. Egy szál vágott virágot 3–4 lejtől kezdődően lehet megvásárolni, míg a csokrok árának csak a képzelet és a pénztárcánk szabhat határt. A cserepes virágokból is számtalan típussal és árkategóriával találkozhatunk a piacokon és a bevásárlóközpontokban.

Az ünnep története

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és édesanyjukkal tölthessék a napot. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét. Az Egyesült Államokban először 1872-ben, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta nemzeti ünneppé nyilváníttatni az anyák napját. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis 1914-ben érte el a célját, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök hivatalos ünneppé nyilvánította a napot. Az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlapgyártók, cukorka- és ajándékkereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált az öreg kontinensen is.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Egy gramm cselekedet többet ér ezer szónál

Május 9-én különös izgalom hatotta át mindazokat, akik a halmi református templomba érkeztek. Bár az istentisztelet a szokott időben vette kezdetét, mégis más volt ez az alkalom.
Programajánló

Anyák napi előadás

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ szervezésében Hogyan fejleszthetjük gyermek- és felnőttkorban az érzelmi intelligenciát? címmel tart anyák napjára szervezett online előadást vasárnap 18 órától a Zoom platformon dr. Kádár Annamária pszichológus.
Szatmárnémeti

Anyák napja Szatmár-Szamos-negyedben

A Bethlen Gábor téri református templom gyülekezetében vasárnap hálát adtak Istennek az édesanyákért. Az ifjak közreműködésével egy szívhez szóló anyák napi műsort is összeállítottak.