Ma 16.30 órakor nyílik meg a Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában Halász Georgine Csilla szatmárnémeti születésű, jelenleg Németországban élő szobrász kiállítása. A művésszel ebből az alkalomból pályájáról, alkotói törekvéseiről beszélgettünk.

— Az ön pályafutása Németországban indult, többnyire ott él, de szatmárinak vallja magát. Kérem, beszéljen egy kicsit az életéről!

— Szatmárnémetiben születtem, de már hároméves koromban Németországba költöztünk. Iskoláimat Regensburgban kezdtem, és szobrászattal is ott ismerkedtem meg. Később Karlsruhéban folytattam a tanulmányaimat az akadémián, Stefan Balkenhol tanítványaként. Németországban ő kezdte el a figuratív munkák készítését fából, ez teljesen modern stílus volt. Én is figuratív stílusban készítettem első munkáimat, de visszaléptem a konstruktivizmusba: alkalmazom a természetes töréseket, sok üveget használok, bronzöntvényeket készítek. Tíz szemesztert voltam Balkenholnál, majd két évig jártam mesterképzőre, közben elkészítettem a diplomamunkámat, amivel részt vettem egy nagy kiállításon az ulmi múzeumban. Ezt követően elkezdtem kialakítani az egyéni stílusomat, munkáim elkészítéséhez öntvényeket, bronzot, kerámiát és üveget használok. Nagyon sok üveg-installációt és ablakokat készítek, ezért adtam a kiállításomnak azt a címet, hogy: Kilátások. Ezek az alkotások arról árulkodnak: hogyan látja egy művész a tájakat. Hogyan lehet azt úgy ábrázolni, hogy ne tájkép legyen. Ezeket az organikus formákat gravírozom és kifújom üvegből és kombinálom a bronzzal, márvánnyal. Egy ideje elkezdtem festeni is és grafikákat készíteni. Számomra a festés nem okoz nehézséget, sokkal inkább az, hogy megtaláljam az egyéni stílusomat. A szobrász másként fest, mert másként lát. A szobrász a teljességet látja, nem a színekre figyel.

— Ön tanít is. Mi ösztönzi arra, hogy fiatalok nevelésével foglalkozzon?

— A főiskola elvégzése után elkezdtem tanítani egy középiskolában, ott vagyok most is, Nürnberg mellett egy kisvárosban. Mivel Németországban ahhoz, hogy egy művész tanítson, nem elég a főiskola és a mesterképzés, el kell végezni a pedagógiai főiskolát is. Most egy héten két napig az augsburgi egyetemen vagyok, három napig tanítok Nürnbergben, hétvégeken hazamegyek Regensburgba, ahol a műhelyem is található. Minden művész szeret tanítani. Ennek egyik célja a tapasztalatok átadása, az, hogy legalább egy-két tanítvány, ha csupáncsak egy bizonyos pályaszakaszon, de továbbvigye tanítójának a stílusát, a másik ok pedig a fiatalokkal való találkozás öröme. Egy igazi művész örül annak, ha fiatal tehetségeket fedezhet fel.

— Németországban mit kell felmutatnia egy alkotónak ahhoz, hogy művésznek nevezzék?

— Elsősorban el kell végezze az akadémiát, ahova nagyon nehéz bejutni. Amikor én felvételiztem, nyolcszáz jelentkező közül huszonhármat vettek fel. Már kezdetben fel kell mutatni valamit, de folyamatosan bizonyítani kell. Kiállításokon sem vehet részt bárki. A képzőművészeti galériák tulajdonosai nagyon odafigyelnek arra, hogy mi kerül be a galériába, számukra fő szempont az, hogy mit lehet jó áron eladni. Vannak elismert művészek, akikre nagyon odafigyelnek. Legutóbb részt vettem egy nemzetközi kiállításon Hamburgban, ahol nyolcvanhárom művész mutatta be munkáit huszonhárom országból. A Fondéria Művészeti Egyesület szervez közös kiállításokat. Jelenleg tizennégy tagja van, akik mind bronzból készítenek szobrokat és kisplasztikákat. Szerveznek alkotótáborokat, amikor két héten át együtt dolgoznak, a végén egy kiállításon mutatják be azokat az alkotásokat, amelyeket ott készítettek.

— Hogyan tanulta meg a magyar nyelvet?

— Édesapám csak magyarul beszélt velem. Két nyelven nőttem fel, de az iskolában mindig németek között voltam, elég nehéz volt megőrizni a magyar nyelvtudásomat. Tízéves koromban kezdtem el magyarul írni és olvasni. Szatmárnémeti az otthonom, mert itt születtem, sokat voltunk itt, magyar kultúrán nőttem fel, de többet vagyok Németországban. Mondhatnám azt, hogy európai vagyok, de ez már annyira közhely. Az embernek valahol otthon kell lennie ebben a világban, mint ahogy azt Tamási Áron is megfogalmazta, kell legyen egy nemzeti hovatartozása is. Németországban sok magyar él, találkoznak egymással, bálokat szerveznek.

Elek György