Vidék

Egy lépéssel közelebb a sípályához

2012.10.09 - 10:03

Utolsó szakaszához érkezett Lunaforráson (Luna Şes) a sípálya kiépítése. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az idei téli szezonban már megyénkben is lehet síelni.

A lunaforrási sípálya megépítésének ötlete már 1982-ben megfogalmazódott, ám a munkálatokat csak 2003-ban írta ki versenytárgyalásra a fejlesztési és turisztikai minisztérium. Az akkori kiírást egy görög cég nyerte, amellyel y 2008-ban felbontották a szerződést, és 2009-ben kiírták az új licitet. A munkálatokat 2012 februárjában kezdték el. Október 8-án történt meg a villanyhálózat hivatalos átadása. Şereş Ioan, a Szatmár Megyei Tanács műszaki igazgatóságának vezetője elmondta, a munkálatokat az Electromontaj cég munkatársai végezték, akik 8,4 kilométeres távon vezették végig a kábelt, a munkálatok összértéke 3,9 millió lej volt. A villanyvezeték 6,785 kilométeres szakaszon föld alatt, míg 1,590 kilométeres szakaszon föld felett halad. Ez utóbbit 35 oszlop tartja. A hálózat mentén 11 transzformátorház található, mely lehetővé teszi a lakosság számára is a hálózathoz való csatlakozást. Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, az elektromos hálózat átadása a lunaforrási projekt fontos része. „A munkálatok során több probléma is felmerült, melyeket sikerült orvosolnunk. Az átadás jelzi, hogy a megyei tanács prioritásként kezeli a sípálya projektjét. Reményeink szerint az idei téli szezonban már síelhetünk a megyénkben” — fogalmazott a tanácselnök. Aurelia Fedorca, Avasfelsőfalu polgármestere kihangsúlyozta, a villanyhálózathoz minden lakos hozzácsatlakozhat. Csehi Árpád, a Szatmár Megyei tanács alelnöke rámutatott, hogy ezzel a sípálya kiépítésének egy újabb fontos lépése valósult meg, és abbeli reményének adott hangot, hogy a tervezett munkálatokat az idei esztendőben el tudják végezni.

Zajlanak a munkálatok

A sípálya kialakítása, illetve a sífelvonó beszerelésének munkálatai a 650 méteres magassági pontban javában zajlanak, a sífelvonó központi részét összeszerelték, most a garázst építik, míg a felvonóhoz szükséges 14 oszlopból hatot lefektettek a munkások. A végállomáson három épületet emelnek, melyek közül egy már elkészült. Nicolae Bura, a Lunaforrás Közösségi Fejlesztési Egyesület (ADI) igazgatója elmondta, a sípálya és a sífelvonó még az idei esztendőben elkészül, így a téli síszezonban már megyénkben is lehet síelni, igaz, a hóágyú és az éjszakai megvilágítás beszerelése csak jövőre valósul meg. A sípálya hossza 2400 méter lesz, és több nehézségi fokozatnak megfelelően alakítják majd ki a munkások. A sífelvonó a 650 méteres magassági ponttól indul majd, és a Kövesen lesz a végállomása, mely csúcs 1201 méter magasan található. A lunaforrási sípálya munkálatainak összértéke 60 millió lej.