Nagykároly

Egy közösség emlékezete

2019.09.03 - 12:17

Izraelben élő, Nagykárolyban született vendéget fogadott tegnap irodájában Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

Az egykori nagykárolyi Fischer Moti feleségével, valamint két — jelenleg is Nagykárolyban élő — hittársával, Roth Alexandruval és Gotlieb Zoltánnal érkezett a polgármesterhez abból az alkalomból, hogy átadják neki az Emlékkönyv Nagykároly és vidéke zsidó közösségéről című könyvet.

A tekintélyes méretű kötet egyik szerzője Fischer Moti, ő vállalta ugyanis, hogy összegyűjti és feltérképezi a holokauszt nagykárolyi és környékbeli áldozatainak névsorát. A hiánypótló könyvet Fischer Moti egy társszerzővel, Weiser Israellel együtt írta. A kötet tavaly jelent meg egy jeruzsálemi kiadó gondozásában, héber és magyar nyelven. Kovács Jenő polgármester a hétfői találkozón azon álláspontjának is hangot adott, hogy a nagykárolyiakat érintő kötetet mindenképpen népszerűsíteni kell a városban, s ehhez az is szükséges, hogy román nyelvre is lefordítsák a kiadványt.

„Sajnálattal tapasztalom, hogy nagyon keveset tudunk városunk történetéről, történelméről éppúgy, mint a Nagykárolyban együtt élő nemzetiségek történelméről. A nagykárolyi zsidóság jelentős erőt képviselt, erős közösségként komoly befolyással bírt a városi kereskedelem, ipar, kultúra és egészségügy terén. A mai nagykárolyiak erről már keveset tudnak, ezért külön öröm számomra, hogy ellátogatott hozzánk Fischer Moti és kedves felesége, s elhozták ezt a hiánypótló alkotást. Meggyőződésem, hogy a kötetet román nyelvre is le kell majd fordítani, s mindent el fogunk követni, hogy a magyar és a román változat minél több nagykárolyi kezébe kerüljön” — mondta a polgármester.

Fischer Moti érdeklődésünkre elmondta, hogy többéves kutató- és gyűjtőmunka előzte meg a könyv összeállítását. Szerzőtársával, Weiser Israellel igyekeztek minél több információt és iratot összegyűjteni, hogy minél hitelesebben sikerüljön bemutatni a nagykárolyi zsidóságot. A kötetből egyébként egy-egy példány megtalálható Románia több könyvtárában éppúgy, mint Izrael vagy az Amerikai Egyesült Államok gyűjteményében.

Fischer az utóbbi évek során több alkalommal is ellátogatott Nagykárolyba. Egyik utóbbi látogatása során négy lánya közül kettő, valamint két unokája is elkísérte. Mint mondta, fontos számára nagykárolyi származása, valamint az is, hogy tartsa a kapcsolatot nagykárolyi származású, a világ különböző pontjain élő zsidó honfitársaival.

„Nem vagyunk napi kapcsolatban, de tudunk egymásról. Fontos számomra, hogy figyelemmel kísérjük egymás sorsának alakulását, és remélem, ez a mostani találkozás a polgármester úrral egy módja lesz annak, hogy a nagykárolyi zsidóság története ne vesszen feledésbe” — mondta Fischer Moti.