Vidék

Egy idős bácsi is meghalt a ma hajnali tűzben

2015.01.12 - 14:08

Alig pár óra leforgása alatt kétszer is riasztották a tűzoltókat: vasárnap este Szatmárzsadányban, ma kora reggel Avasfelsőfaluban lángolt egy-egy lakóház, s míg Zsadányban csak anyagi kár keletkezett, Avasfelsőfaluban egy 80 éves bácsi is életét vesztette.

A Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyeletének tűzoltóit vasárnap 19 óra 45 perckor riasztották, mert égett az egyik szatmárzsadányi ház tetőszerkezete. A három oltóautóval percek alatt a helyszínre érő tűzoltók közel egy órán keresztül bírkóztak a lángokkal, amíg sikerült eloltani őket. Mint kiderült, a tüzet – amelyben megsemmisült 7 négyzetméternyi tetőszerkezet és mennyezet, illetve 30 %-ban tönkre ment a ház egyik fala - ezúttal is a megfelelően ki nem tisztított kémény okozta, amelyben lángra kapott a koromlerakódás.

A második riasztás 6 óra 26 perckor futott be az avasfelsőfalui tűzoltókhoz: a Borcutului utca egyik lakóháza égett. Mikor a bejelentéstől számított három perc alatt a helyszínre értek - két oltókocsival, egy rohammentővel és csatlakoztak hozzájuk az önkéntes tűzoltók is – már lángokban állt a ház lakószobája és fennált a veszélye annak is, hogy a tűz rövid időn belül átterjed az egész épületre. A tüzet sikerült eloltani, de minden erőfeszítésük ellenére sem tudták a 80 éves tulajdonos életét megmenteni, aki nem tudta idejében elhagyni a házat és szénmonoxid-mérgezésben vesztette életét.

A szakértők megállapítása szerint ezt a tüzet az okozta, hogy a bácsi üzemanyagot használt amikor begyújtott a kályhába és ez lobbant lángra.