Szatmárnémeti

Egy ezrelék alá csökkent a fertőzöttségi szint a megyében

2021.01.03 - 13:29

Továbbra is tartja magát országszerte és itthon is a kevés teszt – kevés fertőzött tendencia — Szatmár megyében a hátunk mögött hagyott héten  239 új esetet regisztráltak (az előző héten 159–et), s kicsit megtorpanni látszik a már hónapok óta tartó igen magas gyógyulási szint, amikor a meggyógyultak száma két– vagy háromszor nagyobb volt, mint a megbetegedetteké, ugyanis most csak eggyel többen, 240–en győzték le a kórt. Csökkent viszont az elhunytak száma: a múlt héten hárman vesztették életüket a koronavírus szövődményeinek következtében, míg egy héttel korábban nyolcan.
A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében január 3–án Szatmár megyében 7066 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, azaz az előző összesítéshez viszonyítva 121 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 28–nak lett ismét pozitív a koronavírus–tesztje — viszont ezek a számok csak részleges helyzetképet mutatnak, ugyanis január 2–án nem közöltek adatokat (azt nem lehet tudni, hogy egyáltalán nem végeztek–e tesztelést vagy a jelentési határidőig nem sikerült összesíteni s idejében elküldeni).
Tovább emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 6556–ot, ami azt jelenti, hogy újabb 129 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, sajnos azonban az elhunytak száma is 114–re emelkedett, egy 76 éves férfi az Avasfelsőfalui Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a fertőzés szövődményeinek következtében.
Házi elkülönítésben 833–an vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 50 847 — azaz négy nap alatt mindössze 436 mintavételt elemeztek, melyeknek 34,5%–a lett pozitív.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vegyes az idei méhészeti szezon a Partiumban

Az idei akácméz igencsak kérdéses, viszont a méhészek zöme elégedett a repcehordással — igaz, a hideg miatt a méz sűrűbb és szárazabb lett a megszokottnál, emiatt gyorsabban kristályosodik.
Szatmár megye

Még az igények 10%–át sem fedezi a kapott pénz

Idén Szatmár megye közel 43,8 millió lejt kapott a becsült jövedelemadó elosztásából — 490 millióra lenne szükségük az önkormányzatoknak a helyi fejlesztésekre.
Szatmár megye

Még közelebb a gyorsforgalmi út építéshez

Polgármesterek, környezetvédelemért, egészségügyért, erdészetért és vízgazdálkodásért felelős hatóságok képviselői vitatták meg a környezeti hatástanulmányt.