Nagykároly

Egy év múlva nyitna a Lidl

2018.03.22 - 10:39

 

Közvitára és egyeztetésre várták az érintetteket és az érdeklődőket a Nagykárolyba tervezett új bevásárlóközpont, a Lidl építői és tervezői. Az eseménynek a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal gyűlésterme volt a helyszíne kedden délután, ide érkeztek a helyi önkormányzat illetékesei és Cosmin Călugăr, az új áruház tervezője, hogy válaszoljanak az érdeklődők kérdéseire.

Az egyeztetésen azon családok is jelen voltak, amelyek házainak a helyére épül majd a bevásárlóközpont.

Voltak olyan jelenlévők is, akik azért mentek el a közvitára, mert a Lidl felépítését követően két bevásárlóközpont közé kerülnek, s emiatt attól tartanak, hogy romlik az életminőségük a megnövekedett zaj és forgalom miatt.

Az áruház tervezője elmondta, hogy az üzlet tervezésekor úgy alakítottak mindent, hogy a körzetben élőket a legkevesebb kellemetlenség érje a kialakítást követően, legyen szó akár a parkolásról, akár az árufeltöltésről. Az is elhangzott továbbá a Lidl képviselője részéről, hogy évek óta tervezés alatt áll a nagykárolyi beruházás, viszont a körülmények most váltak kedvezővé ahhoz, hogy akcióba lépjenek.

A nagykárolyi Lidl a tervek szerint 8600 négyzetméteres alapterületen fekszik majd, s ebből 2200 négyzetméter lesz maga az üzlet. Az épület szendvicspanelből és téglából épül majd, három oldalról pedig táblákból alkotott kerítés védi majd. A nagykárolyi egység 26 embernek ad majd munkát. A beruházást 12 hónap alatt végzik majd el, tehát nagyjából egy év múlva nyithatna az üzlet.