Huszonöt évvel az 1989-es romániai forradalom után még mindig vitatott, hogy valóban spontán népfelkelésből alakult át forradalommá, vagy kihasználva a temesvári eseményeket, külföldi segítséggel az akkori párthatalom belső emberei buktatták meg Ceauşescut.

December 21-től kezdődően Szatmár megyében is folyamatosan üléseztek a Román Kommunista Párt megyei vezetőségének tagjai a város új központjában levő Közigazgatási Palotában, ami egyben a megyei néptanács épülete is volt, és itt folyamatosan üléseztek, s közben állandó telefonkapcsolatban voltak Bukaresttel. Ekkor már kirendelték a palota védelmére a Nemzeti Gárdát és a rendőrséget is. Maria Bradea megyei párttitkár későbbi nyilatkozata szerint nem rendelkeztek pontos információkkal a temesvári eseményekről, csak annyit tudtak, amennyit Bukarest közölt velük. A december 22-én megtartott tanácskozáson azt is elhatározták, hogy az itt állomásozó katonai egységeket sem vezénylik ki a kaszárnyából.

Ceauşescu bukásának hírére Szatmárnémetiben is megszűnt az addigi látszólagos nyugalom, megszólaltak a harangok és a gyárak szirénái, a munkások pedig kitódultak az utcára, és elindultak az új főtérre. A Közigazgatási Palota védelmére kirendelt Nemzeti Gárda egységei a parancsnokkal, Gheoghe Bilanici-csal együtt levonultak a munkások közé, így azok ellenállás nélkül foglalhatták el az épületet. A tömeg benyomult az épületbe, ahonnan iratokat dobáltak ki, amiket később meg is gyújtottak. Az összegyűlt tömeghez önjelölt szónokok intéztek beszédet az épület erkélyéről. Megalakult a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa, melynek élére Gheorghe Bilanici, a Nemzeti Gárda parancsnoka került. December 23-án, a délelőtti órákban ismét népgyűlésre került sor az új főtéren, korabeli szóhasználat szerint „az első szabad tüntetésre”. Ezen a gyűlésen már magyarok is felszólaltak Antal István állattenyésztési mérnök és Czintos József színész személyében. Antal István hét pontban ismertette a Szatmár megyei „magyar dolgozók” követeléseit: „egyenlő jogokat valamennyi nemzetiségnek; jogot az anyanyelvi oktatásra minden szinten; jogot az anyanyelvű kultúra szabad gyakorlására; a szatmári magyar líceum újjáélesztését; anyanyelvi intézményeket; szabad nyelvhasználatot az intézményekben; helységek neveinek magyar használatát; önálló nemzetiségi képviseleti szervet, szabad vallásgyakorlást”. A gyűlés tizenkét órakor ért véget, majd a templomokban, felekezeti különbség nélkül, gyászmisét tartottak az áldozatok emlékére.

Rémhírek

December 22–23-át követően teljesen megváltozott a helyzet a városban. A lakosságon eufória lett úrrá, de már ekkor megjelentek az első nyugtalanító szóbeszédek. Mindenféle rémhírek terjedtek el „terroristákról”, akik behatoltak a városba, illetve megmérgezték az ivóvizet. Mindezek nemcsak lakossági, hanem a hadvezetés szintjén is terjedtek. December 22-én éjjel a kolozsvári 4. román hadsereg parancsnoksága élénk mozgást észlelt a radarokon Szatmárnémeti térségében, aminek nyomán légi csapást valószínűsítettek Magyarország irányából. December 23-án éjjel a szatmári parancsnokság Kolozsvárra küldött jelentése szerint légi deszant-egységek szálltak le a szatmári repülőtéren. A kolozsvári parancsnokság utasította a nagybányai és a zilahi tankegységeket, hogy vegyék fel velük a harcot. Ezek a hírek később mind tévesnek, pontosabban diverziónak bizonyultak, azonban akkor nagy riadalmat keltettek, illetve megalapozták az azóta is létező, a forradalom egyik nagy rejtélyének számító mítoszt a „külföldi terroristák” jelenlétéről. Ezekben a napokban Szatmáron a hadsereg vette át az ellenőrzést, illetve a város és a megye tényleges vezetését. A látszólagos nyugalom ellenére ezekben a napokban teljesen megszűnt a helyi adminisztráció, amit jól jelez a városi tanács iktatókönyve, ami szerint 1989. december 22. és 28. között egyetlenegy ügyet sem intéztek el, illetve nem került semmi ilyesmi iktatásra. Mindezekkel együtt a lakosság, beleértve a magyart is, úgy érezte, hogy egy új korszak köszöntött be, ahol majd a románokkal együttműködve sikerül megoldaniuk minden addigi problémát.

Érdekvédelmi szervezet

A Szatmárnémetiben működő értelmiségi kör a december 22-i fordulatot követően azonnal aktívabb fellépésre szánta el magát, és soraiban már az első találkozókon felmerült egy érdekvédelmi szervezet megalakításának ötlete. Kezdetben egyértelműen a színház köré csoportosult a szervezkedés, így a színház stúdiótermében december 24-én került sor az első konkrét megbeszélésre. Az akció bukaresti szervezkedéstől való függetlenségét bizonyítja az is, hogy december 24-én Szatmárnémetiben még a Magyar Demokratikus Tanács megalakítását jelentették be. Parászka Miklós és Veres István azonban igyekeztek a szatmári történéseket az országos eseményekhez igazítani. A felülről jövő hasonló utasításokkal egyetértve végül is december 26-ára hirdették meg a hivatalos alakuló ülést, amire a színház nagytermében került sor. Így a szatmári RMDSZ egy nappal korábban alakult meg, mint az országos szervezetnek számító bukaresti RMDSZ. December 26-án a bukaresti vezetéssel történt egyeztetés nyomán már a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség Szatmár Megyei Tanácsának megalakulását jelentették be. A színházban zajló alakuló ülésen több százan vettek részt, sokan az utcán álltak és hangosbemondóról követték a bent zajló eseményeket. Az itt elfogadott Zárónyilatkozat tartalmazta a megyei szervezet követeléseit is: a magyar nyelv szabad használatát a közigazgatás, törvénykezés, gazdasági élet minden területén; kétnyelvű feliratokat és helységnévtáblákat mindenhova, ahol magyarok is élnek; számarányaiknak megfelelő képviseletet az állami és vállalati adminisztrációban; anyanyelvi oktatást minden szinten, önálló magyar nyelvű tanítási intézményeket, ahol a diákok létszáma megköveteli; önálló művelődési központ felállítását, ami egyben az RMDSZ székháza is lenne; beleszólást a sajtó és az anyanyelvi oktatás kérdéseibe; közvetlen kapcsolatot Magyarországgal; szabad utazást minden korlátozás nélkül, amihez világútlevél kibocsátását kérik, a Helsinki Záróokmányban foglalt további emberi jogokkal együtt.

Elek György